Futsal: rangadóval kezdődik a Magyar Kupa négyes döntője

A tavalyi kupagyőztes Rába ETO az elődöntőben fő riválisával, a Berettyóújfaluval találkozik, a másik ágon a Dunaújváros az FTC-vel mérkőzik meg a futsal Magyar Kupa szombati elődöntőjében, Gyöngyösön. A hétvégi programban időpontváltozás történt: a vasárnapi döntők korábban kezdődnek, a női finálé 13:30-kor, míg a férfi döntő 16:15-kor.

A gyöngyösi Dr. Fejes András Sportcsarnokban a futsal legjobb hazai csapata lépnek pályára a hétvégén, szombaton a Magyar Kupa elődöntőit rendezik, vasárnap pedig a finálékra kerül sor. Szombat délelőtt és kora délután a nőké lesz a terep, majd kora este a férfiak veszik át a stafétát, vasárnap szintén előbb a nők, majd a férfiak döntőznek.

A férfiak első elődöntőjében az utóbbi évek két legsikeresebb hazai együttese, az ETO Futsal és a Berettyóújfalu találkozik. Az ETO spanyol légiósa, Juanra szerint a koncentráció hozhatja meg a végső sikert csapatának az elődöntőben.

– Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Berettyóújfalu ellen mindig szoros, küzdelmes találkozókat játszunk. A döntőbe jutás a célunk, ehhez nagyon koncentráltnak kell lennünk. A tavalyi fináléról fantasztikus emlékeim vannak, az egy évvel ezelőtti siker megismétlése nagy eredmény lenne, és ezért mindent meg is fogunk tenni – mondta Juanra az mlsz.hu-nak.

Az ellenfél egyik legjobbja, Rábl János elmondta: a „Beri” célja is a kupagyőzelem.

– Nagyon erős csapatnak tartom a Győrt, amely Dróth Zoltán távozásával szerintem gyengült, viszont igazolt több új külföldi játékost a pótlására. Rég játszottunk tétmérkőzést, ezért pillanatnyilag nem tudom, hogy milyen formában vagyunk, de folyamatosan készülünk az ETO elleni rangadóra – mondta Rábl János az mlsz.hu-nak.

Szombaton a DIGI Sport 3 a Rába-ETO – Berettyóújfalu elődöntőt élőben, míg a Dunaújváros – FTC mérkőzést felvételről sugározza. A vasárnapi férfi döntőt a DIGI Sport 2 élőben közvetíti, míg a női finálé felvételről lesz megtekinthető.

A négyes döntőre elővételben jegyet vásárolni a résztvevő csapatoknál lehet. A szombati és a vasárnapi mérkőzésekre is egységesen 500-500 forintba kerülnek a belépők, míg az esemény napján – korlátozott számban – a sportcsarnok pénztárában ugyancsak 500 Ft-ért juthatnak belépőhöz a sportág iránt érdeklődő szurkolók. A kapuk szombaton 9.30 órakor, vasárnap 11.30 órakor nyitnak.

A hétvége programja:

2016. február 20-án (szombat)

Női futsal Magyar Kupa-elődöntők

10.30 ÁRKÁD ETO – ASTRA-E’LIOS KKFHÁZI BULLS
13.00 HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE – BRAND MISSION-U-LIGHT

Férfi futsal Magyar Kupa-elődöntők

16:30 RÁBA ETO – MVFC BERETTYÓÚJFALU (tv: Digi Sport 3 élő)
18:00 DUNAFERR DF RENALPIN FC – FRADI FUTSAL-FISHER KLÍMA (tv: Digi Sport 3 23:10 felvételről)

2016. február 21. (vasárnap)

11.30 Gálamérkőzés a színészválogatott részvételével
13.30 Női Futsal Magyar Kupa-döntő
(tv: Digi Sport 2 23:10 felvételről)
16.15 Férfi Futsal Magyar Kupa-döntő
(tv: Digi Sport 2 élő)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS