Futsal: szerdán Szlovéniát fogadjuk Zalaegerszegen

Az Eb-selejtező torna előtt álló futsalválogatott egy hivatalos nemzetközi mérkőzéssel és egy zárt kapus edzőmeccsel készül a héten az áprilisi, azerbajdzsáni viadalra.

Az elmúlt napokban hivatalossá vált, hogy futsalválogatottunk április 7-12. között játssza Európa-bajnoki selejtező tornáját Azerbajdzsánban, ahol a házigazdák mellett a bosnyák és az albán együttes lesz a mieink ellenfele. A négyes első helyezettje automatikus résztvevője lesz a szlovéniai Eb-nek, míg a második helyezett play off körben biztosíthatja részvételét tornán, egy másik csoportmásodik ellen.

Addig még több felkészülési mérkőzés is vár a magyar válogatottra, az első mindjárt szerdán 17.00 órától, Zalaegerszegen, a szlovénok ellen. Sito Rivera szövetségi kapitány nem számíthat a találkozón Dróth Zoltánra, aki ezúttal nem tudott hazautazni kazah klubcsapatától, míg Szeghy Szabolcs betegség miatt maradt ki az együttesből. A szerdai hivatalos mérkőzés másnapján, csütörtökön – zárt kapuk mögött – egymás elleni gyakorlómeccset játszik a magyar és a szlovén válogatott.

– A célunk az előző felkészülési mérkőzések során látott hibák javítása, a különböző speciális taktikai elemek gyakorlása, csiszolása, erre remek lehetőséget biztosít az e heti edzőtáborozás. Most már mindent az Eb-selejtezőre való tökéletes felkészülésnek rendelünk alá, specifikusan készülünk az áprilisi riválisokra az edzések, a videózások és a szlovénok elleni összecsapásokon során egyaránt – mondta az mlsz.hu-nak Sito Rivera.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Tóth Gyula (ETO FC Győr)
Matkovics Gábor (ETO FC Győr)
Sásdi Bálint (Haladás)
Cseresnyés Alex (Göcsej)

Mezőnyjátékosok:

Trencsényi János (Berettyóújfalu)
Klacsák Bence (Dunaújváros)
Tatai József (Veszprém)
Komáromi Péter (Ferencváros)
Bita László (Dunakeszi)
Gál István (Berettyóújfalu)
Horváth Norbert (Dunaújváros)
Dávid Richárd (ETO FC Győr)
Rábl János (Berettyóújfalu)
Németh Péter (Dunaújváros)
Harnisch Ákos (ETO FC Győr)
Vas Ádám (ETO FC Győr)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS