Futsal: Szlovákiában játszanak a Visegrádi Négyek válogatottjai

Futsalválogatottunk, valamint U21-es csapatunk péntektől vasárnapig a Visegrádi Négyek tornáján vesz részt a szlovákiai Homonnán.

A Visegrádi Négyek országainak futsalválogatottjai minden évben összemérik erejüket egymással, idén Szlovákia ad otthont a viadalnak. A Sito Rivera vezette felnőtt csapat már a jövő tavaszi Eb-selejtezőre készül a tornán – pénteken a lengyelekkel, szombaton a szlovákokkal, vasárnap pedig a csehekkel méri össze az erejét.

Sito Rivera szövetségi kapitány az alapemberek mellett néhány új játékosnak is lehetőséget ad a bizonyításra, így Nagy Imre, Siska Gergő és Varga Csaba is megmutathatja tudását, a válogatott legjobb góllövőjét, Dróth Zoltánt ugyanakkor hiányolni kénytelen a szakmai stáb.

– Már az áprilisi Eb-selejtező körre készülünk, ez a három mérkőzés nagyon jó felmérő, és egyben gyakorlási lehetőség is, fizikálisan, taktikailag és mentálisan is előreléphet a csapat. Három agresszív, gyors, erős csapattal játszunk három nap alatt, ami nagyszerű lehetőség a felkészülésre, egy évben csak egyszer adódik ilyen erőfelmérő – mondta az mlsz.hu-nak Sito Rivera.

A torna programja:

2016.09.23., 13:00: Lengyelország-Magyarország (U21)
2016.09.23., 17:00 Lengyelország-Magyarország (A)

2016.09.24., 13:00: Magyarország-Szlovákia (U21)
2016.09.24., 19:00 Magyarország-Szlovákia (A)

2016.09.25., 10:00: Csehország-Magyarország (U21)
2016.09.25., 14:00: Csehország-Magyarország (A)

A válogatott kerete:

Nagy Imre (Nyírgyulaj)
Siska Gergő (Nyírgyulaj)
Szeghy Szabolcs (Aramis)
Gál István (Berettyóújfalu)
Trencsényi János (Berettyóújfalu)
Rábl János (Berettyóújfalu)
Varga Csaba (DFDSE Dunaújváros)
Vas Ádám (ETO FC Győr)
Klacsák Bence (DFDSE Dunaújváros)
Matkovics Gábor (ETO FC Győr)
Tóth Gyula (ETO FC Győr)
Dávid Richárd (ETO FC Győr)
Öreglaki Norbert (Haladás)
Németh Péter (DFDSE Dunaújváros)
Hosszú Ádám (DFDSE Dunaújváros)

U21:

Varsányi Áron (DFDSE Dunaújváros)
Sáhó Kristóf (ETO FC Győr)
Bognár Bálint (ETO FC Győr)
Horváth Benedek (Ferencváros)
Józsa Tamás (DFDSE Dunaújváros)
Sipos Gergő (Haladás)
Alasztics Marcell (ETO FC Győr)
Csányi Dávid (DFDSE Dunaújváros)
Bencsik Roland (Haladás)
Apatini Márk (Göcsej)
Faragó Lajos (Nyírgyulaj)
Hoffer Levente (Veszprém)
Simon Bence (Dunakeszi Kinizsi)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS