Gabbia: “Dolgozunk az erőnlétünkön”

Matteo Gabbia, a Milan saját nevelésű védője az Arsenal elleni felkészülési meccs után elmondta, hogy dolgoznak az erőnléti állapotuk javításán és az a cél, hogy a lehető legjobb formában legyenek a január 4-én rendezendő Salernitana elleni bajnokira.

“Ez egy fontos próbatétel volt egy magas szintű csapat ellen. Tudjuk, hogyan kell hozzáállnunk ezekhez a mérkőzésekhez és a napokban elemezni fogjuk a játékot itt Dubajban, hogy miben tudunk javulni annak érdekében, hogy a lehető legjobb formába kerüljünk a január 4-i Salernitana elleni meccsre, amelyet meg kell nyernünk.” – reagált Gabbia a lefújás után.

“Dolgozunk az erőnlétünk javításán. Körülbelül 12 napja kezdtük meg az edzéseket és keményen dolgozunk. Jelentős terhelést kapunk az edzéseken, ami eltér a megszokottól. Úgy vágtunk neki ennek a mérkőzésnek, hogy jó teljesítményt nyújtsunk és megvalósítsuk azokat a dolgokat, amiket az edző kért tőlünk. Most visszatérünk a munkához és megpróbálunk fejlődni.”

“A futball csapatjáték és együtt játszunk egy közös célért. Vannak különböző helyzetek, most intenzívebb edzéseken vagyunk túl és ez megterhelő. Ezek a tesztek segítenek a fejlődésben.”

“Scudetto? Van egy célkitűzésünk. Remélem, hogy sikerülni fog. Ha mindenki a közös álom eléréséért küzd, akkor sokkal könnyebben megvalósítható. Januárban jól kell folytatnunk, aztán a szezon végén meglátjuk, hogy hol végzünk. Mi 110 százalékot fogunk beleadni minden mérkőzésen.”

“Pioli egy nagyon igényes edző, sokat vár el tőlünk és minden szempontból igyekszik javítani a csapat játékán, a védekezéstől kezdve a labdakezelésen át a befejezésig.”