Gabbia és Bennacer is megsérült a Parma ellen

Két játékosát is elveszítette sérülés miatt Stefano Pioli a Parma elleni 2-2-re végződő mérkőzésen.

Pioli rögtön a meccs elején kénytelen volt cserét végrehajtani, miután egy ütközésben Matteo Gabbia megsérült. Az olasz védő nem tudta folytatni a játékot és Pierre Kalulu érkezett középhátvédnek. A MilanNews azt írja, hogy az első diagnózis szerint Gabbiának kificamodott a bal térde, de a saját lábán hagyta el a pályát az orvosi stáb tagjainak támogatásával.

Gabbia állapotát a napokban értékelik és ezt követően állapítható meg, hogy mennyit kell kihagynia. Jelenleg Simon Kjaer is sérült és kérdéses, hogy felépül-e szerdára a Genoa elleni meccsre.

A második félidőben pedig Ismael Bennacert kellett lehozni izomsérülés miatt, őt Tonali váltotta a középpályán. Az algériai válogatott középpályás a mai napon orvosi vizsgálatokon vesz részt és ezután derül ki a pontos diagnózis és az, hogy mennyire súlyos a sérülése. Félő, hogy Bennacerre akár több hét kényszerpihenő is várhat.

A Milan ebben az évben a karácsonyi szünetig 8 nap alatt még három bajnoki mérkőzést játszik, méghozzá a Genoa, a Sassuolo és a Lazio ellen.