Gálfi Dalma az Egyesült Államok nyílt teniszbajnokságának első magyar egyéni győztese – igaz, hogy a junioroknál, de akkor is. A 17 éves, harmadikos gimnazista balatonfüredi lány vezeti a korosztályos világranglistát (a felnőtteknél egyelőre még csak a 442.), és tegnapi találkozásunk tanúsága szerint még mindig nem tudatosult benne a világra szóló New York-i sikere.
Temesvári Andrea, a Gálfi Dalmát Flushing Meadowsban gardírozó edzői team nagyasszonya még napokkal védence diadala után is félájultan ecsetelte a valóban nagyszerű siker körülményeit a tegnapi sajtóbeszélgetésen: „Amikor megnyerte Dalma a vasárnapi döntőjét Sofia Kenin ellen, és beütötte az utolsó pontot, olyan emóciók fogtak el, hogy szinte magamon kívül voltam. Aztán kimentünk a Time Square-re, és csak annyit tudtam mondani Dalmának: Te vagy az első magyar bajnok itt a US Openen, és te vezeted a világranglistát. Fel tudod fogni?!”
– Tényleg, fel tudja fogni? Az egész sajtóértekezlet alatt az volt a benyomásom, hogy az önt körülvevők – Temesvári Andrea, Barátosi Levente, Szűcs Lajos, a Magyar Teniszszövetség elnöke, mindenki – mintha jobban feldobódtak volna a diadaltól, mint ön.
– Őszintén szólva még mindig kérdezgetem magamtól, hogy mindez álom-e, vagy valóság. Talán ezért is tűnik úgy, mintha nem örülnék, pedig magamon kívül vagyok a boldogságtól. Én egyébként ezt a sikeremet nem úgy fogom fel, hogy hú, ez a csúcs, hanem szeretném azt hinni, még csak a kezdet.
– Nem indult diadalmenetnek a New York-i szereplése, konkrétan alig egy hajszál választotta el attól, hogy már az első fordulóban kiessen. Hogyan tudott mégis talpra állni?
– Hullámvasút volt ez az egy hét, sokszor voltam mélyponton, de mindig ki tudtam kapaszkodni a gödörből. Főleg az első meccsem volt keserves, Alexandra Sanford ellen, elbuktam az első szettet, akkor úgy nézett ki, hogy csomagolunk, utazhatunk haza. Plusz sérült volt a bal combom, szóval közel volt a vég.
– Persze azért nem véletlenül állt már a torna előtt is a junior világranglista második helyén…
– Nagyon sok jó versenyem volt idén, igaz, gyengébb is, nemcsak a US Open volt számomra hullámvasút, hanem 2015 is. De valamiért mégiscsak második voltam – most már első –, azaz számíthattunk valamilyen jobb eredményre.
– Azt mondják, a negyeddöntőben az orosz Zsuk ellen játszott a legjobban. Érezte, hogy belelendült?
– Abszolút nem! Az első szettben leütött a pályáról a csajszi, 3:0-ra vezetett, azon gondolkoztam, úristen, most mit csináljak? Miközben nem is játszottam rosszul! Aztán óriási nyugalom szállt meg, azt mondtam magamnak, próbáljam meg élvezni a játékot, lesz, ami lesz. És hirtelen minden a helyére zökkent, a második szettet már 6:1-re hoztam.
– Önbizalommal hogyan áll?
– Ez a győzelem azért adott önbizalmat, büszke vagyok erre az eredményemre.
– Hány szakember érdeme ez a US Open-elsőség?
– Kezdeném Babos Csabával, korábbi edzőmmel, akivel két évig együtt dolgoztam. Temesvári Andrea két hónapja állt mellém, Barátosi Levente, a másik edzőm pedig egy hónapja. És ott van még Szabó Nikolett pszichológus, akitől megtanultam, hogyan kell pozitívan gondolkodni. Jó stáb állt össze Simai Péterrel, a kondiedzőmmel együtt.
– Könnyű ilyenkor két lábbal a földön maradni?
– Nekem könnyű, nem fogok elszállni a hirtelen jött sikertől. Nem vagyok az a típus. Örökre az a füredi lány maradok, aki voltam, a Szivárvány utcából. Ugyanaz a lány, csak jó lenne, hogyha hamarosan a felnőtt világranglistán a top 100-ban…
(magyaridok.hu, Ch. Gáll András)
