Galliani fia a Milan hanyatlásáról

Adriano Galliani fia, Gianluca újra kifejezte véleményét a Milan helyzetéről.

Gianluca Galliani néhány héttel ezelőtt erősen kritizálta a Milan menedzsmentjét. Akkor édesapja elhatárolódott a fia megnyilvánulásaitól.

“Harminc éven keresztül mindig elkerültem a véleményem kinyilvánítását a Milanról. Tudtam, hogy a szavaimat továbbították volna az édesapámnak, így mindig elkerültem a gondolataim közlését annak érdekében, hogy ne zavarjam őt a munkájában. Ma megengedem magamnak, hogy tiszta szívű Milan szurkolóként megoszthassam a véleményemet arról, hogy az elmúlt néhány évben miért csúszott le a Milan a világ tetejéről, eltűnve a labdarúgás térképéről az eredmények tekintetében. Erről a bukásról az én és az édesapám nézete teljesen különböző.” – írta Gianluca a közösségi oldalán.

“Szakmai tapasztalataim alapján minden vállalat vagy csapat esetén a siker és a kudarc elsődleges felelőse mindig a tulajdonos, majd az ügyvezető-igazgató, aki kiválasztja a csapat minden tagját. A Milanra visszatérve – mind a jelenlegi, mind az előző két vezetőség esetében – úgy gondolom, hogy az eredményekért elsősorban a tulajdonos és a vezérigazgató a felelős.”

“A korábbi megjegyzésem egy bizonyos sajtóból származott, amit szokás szerint elferdítettek és személyes támadásnak állítottak be két olyan barát ellen, mint Paolo és Zvone. A meglátásaim főként a tulajdonosra és a vezérigazgatóra vonatkoztak.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS