Galliani: “Nagyon féltem attól, hogy meghalok”

Adriano Gallianit, a Milan korábbi vezérigazgatóját néhány nappal ezelőtt engedték ki a kórházból.

A 76 éves szakember hetekkel ezelőtt került kórházba, miután pozitív lett a COVID-tesztje és egyre rosszabb lett az állapota. Galliani a kórházból való kiengedése után egy nyilatkozatában beszélt élete legnehezebb időszakáról.

“Március 7. és 17. között életem leghosszabb tíz napját töltöttem az intenzív osztályon. Olyan volt, mint egy rémálom. Nem láttam semmit, csak egy falat előttem, mert az intenzív osztályon nincsenek ablakok.” – mondta Galliani.

“Őszinte leszek… Nagyon féltem attól, hogy meghalok. Nem volt könnyű időszak, ráadásul klausztrofóbiában szenvedek. Még egy lift is szorongást vált ki belőlem, tehát el lehet képzelni, hogy milyen volt klausztrofóbiásként 10 napig úgy, hogy nem láttam természetes fényt. Szeretném megköszönni a csodálatos ápolónőknek és orvosoknak, amit értem tettek.”

“Az orvosok azt mondták, hogy a teljes felépülésem körülbelül egy hónapot vesz igénybe. Tíz kilót fogytam, mert azokban az átkozott napokban még egy fasírtot sem tudtam megenni.”