Gangl Edina: A görögök elleni győzelem volt a fordulópont

gangl edina MTI

A magyar válogatott kapusával még mindig a Eb-siker receptjét kutattuk, aki apró kis mozzanatokra világított rá.

gangl edina MTI

Parádés védéseket mutatott be Gangl Edina az Eb-n! (Fotó: MTI)

Érdekes utat járt be a női válogatottunk az Eb-n, hiszen az első meccsen azoktól a hollandoktól kapott ki, akiket a döntőben megvert Bíró Attila együttese. Gangl Edinától először is azt kérdeztük, mint kellett változattni a két mérkőzés alatt. “Először is a kommunikációra nagyon oda kellett figyelni. Éreztük, hogy az első meccsen ez nem volt jó. Miután erre nagyobb hangsúlyt fektettünk jobban működött minden. Figyelmeztettük egymást és néhol biztattuk. Az első meccsen zónáztunk, ami feküdt ellenfelünknek, de a fináléban már embert fogtunk, ami kifejezetten fárasztó volt számukra. Egy döntő mindig más mint egy csoportmeccs, biztosak voltunk benne, hogy nem lesz ez olyan, mint az első, amikor a hollandok könnyedén nyertek.”

Meccsről meccsre egyre jobban ment a védés a kapusnak az Eb-n. Természetesen arra, is kíváncsiak voltunk, hogyan “építette fel” a kéthetes tornát fejben valamint arra a bizalomra, hogy mennyit jelentett neki az 1-es sapka viselése. “Ez nem lett így kimondva, hogy én vagyok az elsőszámú kapus,  hiszen az első meccsen nem én kezdtem, bár a másodikon már igen, de itt sem ment annyira jól a védés, fokozatosan rázódtam bele. Ez sokat segített nekem”

Gangl szerint a lélektani pillanat a második meccsen jött el, mikor nyertek a görögök ellen. “Éreztük, hogy itt nem szabad hibáznunk nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy ekkor legyőztük a görögöket, így helyrebillent sok minden.” -fejezte be Európa-bajnokunk, aki nem sok pihenőt kapott, hiszen február elején már létfontosságú meccset játszik csapatával az Euroligában.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS