Gattuso a továbbjutásról, a jövőjéről és a derbiről

Szerda este rendezték az Olasz kupa elődöntőjének visszavágóját, amelyen 120 percen keresztül nem született gól, így tizenegyesrúgások következtek. A végletekig kiélezett büntetőpárbaj során a Milan játékosai örülhettek, ugyanis győztek és ezzel bejutottak a kupadöntőbe. Gennaro Gattuso boldogan nyilatkozott az összecsapás után és kiemelte, hogy a csapat kapott gól nélkül jutott be a fináléba.

“A játékosoknak köszönhetően nyertünk és véghez vittünk valami egészen rendkívülit. Ez a meccs nagyon hasonlított a Roma elleni mérkőzéshez. A legnagyobb elégedettség számomra az, hogy 120 percen keresztül nem kaptunk gólt. Most az Inter elleni derbire összpontosítunk. Vissza kell nyernünk az energiánkat mentálisan és erőnlétileg is. Tele lesz a San Siro és meglátjuk, hogy milyen eredmények születnek. Jelen pillanatban a regenerálódás a prioritás.” – mondta Gattuso a meccs után.

“A Lazio egy olyan együttes, amely hazai pályán rendre képes négy vagy öt gólt szerezni bárki ellen és Európa egyik legeredményesebb csapatáról beszélünk. Fizikailag és technikailag is nagyon erősek. Jól teljesítettünk, megakadályoztuk az ellenfelet abban, hogy átjussanak a vonalainkon. Csapatként jól játszottunk és tudtuk, hogy szenvednünk kell. Akár szerezhettünk, de kaphattunk is volna gólt és ez a szenvedés éjszakája volt. Kalinic helyzete? Hibák megtörténhetnek, ezt minden játékos tudja. Nikolának problémái vannak a combizmával és összeszorított fogakkal játszott. Kár, hogy nem talált a kapuba, de ő egy remek srác, egy nagyszerű játékos és egy bajnok.”

“Védelem? Olyan koncepcióval játszunk, hogy csökkentjük a területeket és megpróbálunk minél kevesebb passzal eljutni az ellenfél kapujáig. A játékosok hisznek abban, amit csinálnak. Már mondtam nekik, hogy ez így fog menni egészen júniusig és majd utána megyünk nyaralni. Tudom, hogy néha az őrületbe kergetem őket az edzéseken, de ez kifizetődik és a végén majd meglátják, hogy minden megérte. Ez egy nagyon fiatal együttes és olyan csapattá kell válnunk, mint amilyenről a szurkolók álmodoznak. Az is fontos, hogy hálásak legyünk Montellának, mert bevezetett néhány fontos koncepciót, például a labdatartást és a labdajáratást illetően.”

“A jövőm? A szerződésem a legutolsó probléma. Ezt szeretném tisztázni, mert nem vagyok egy nagyszerű edző. Nagyon sokat dolgoztam, de még mindig rengeteget kell tanulnom. Az elmúlt napokban az emberek túl sokat beszélnek rólam és úgy látszik, mintha egy zseni lennék a kispadon, de egy senki vagyok. Még mindig az elején járok ennek az útnak és nem értem el semmit sem. Nem ugyanaz a személy vagyok, mint aki voltam és ahogy egyesek hiszik. Senki sem adott nekem semmit, az emberek elfelejtik azt, hogy öt éve dolgozom edzőként, bajnoki címet nyertem a Lega Pro osztályban és szereztem néhány nagyon kemény tapasztalatot külföldön. Ezt a szakmát könyvekből nem lehet megtanulni, csak kudarcokon keresztül. Volt néhány kudarcom és még lesz is. Nem vagyok zseni, az előttem álló út hosszú és nehéz.”

“Ez egy álom és nagyon szerencsés vagyok, hogy megadatott számomra ez a hatalmas esély. Ha lehetőségem lesz arra, hogy maradjak a Milanban, akkor természetesen maradni fogok, mert ez az otthonom. Ha nem maradhatok, akkor más tapasztalatok után fogok nézni.”

“Inter elleni derbi? Fel kell töltődnünk és ugyanazzal az elszántsággal kell pályára lépnünk. Fejben és testben minden játékosnak fel kell készülnie a derbire. Ha meg tudjuk nyerni a mérkőzést, akkor megnyílik előttünk néhány forgatókönyv. Akkor tudsz fejlődni, ha nagy csapatok ellen lépsz pályára. Ha nem tapasztalod meg ezeket a mérkőzéseket, akkor aligha tudod megérteni a nehézségeket. A legfontosabb az energiák visszanyerése, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy honnan jöttünk. A játékosoknak köszönhető, ha a csapat életben van, mert mindent beleadnak. Mindig ezt a hozzáállást akarom látni.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS