Gattuso: “Az eredmények segítenek és lelkesedést hoznak”

Az Atalanta elleni győzelem után Gennaro Gattuso elégedetten nyilatkozott.

A piros-feketék idegenben 3-1-re legyőzték a jó formában lévő Atalantát, így a csapat továbbra is tartja a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik pozíciót a tabellán.

“Egy nagyszerű csapattal néztünk szembe és az első félidőben többet tehettünk volna, de szerencsések voltunk, hogy az utolsó percben sikerült egyenlítenünk. A második félidőre erősen jöttünk ki. Nem görcsöltünk és szervezettek voltunk. Még hosszú az előttünk álló út és most a pénteki meccsre kell összpontosítanunk.” – mondta Gattuso a meccs után.

“Piatek a csapat számára nagyon fontos játékos és nem csak a góljai miatt, hanem azért is, mert sokat segít a játék felépítésében. Cutrone ugyanolyan fontos, amikor beszáll a játékba. Általában nem szeretek egyénekről beszélni. Az eredmények segítenek nekünk és lelkesedést hoznak. Tetszik az a pozitív légkör, ami Milanellóban van. Továbbra is így kell folytatnunk, nyugodtan és kemény munkával. Két lábbal a földön járunk és hinnünk kell abban, amit csinálunk. Védelem? Jól teljesítettünk hátul, különösen a támadók, akik rendre visszazártak. Megmosolyogtató, amikor csak a védők jó pontjairól beszélünk. Igaz, hogy Gigio számos alkalommal megmentett minket, de a csapat mindig kiváló munkát végez, amikor nincs nálunk a labda. Mindannyian elérhetővé teszik magukat és kiveszik a részüket a védekezésből. Calhanoglu? Sok minden volt az ünneplésében, miután betalált.”

“Ez a Milan élvezi a játékot, a játékosok lelkesek és boldogok, hogy együtt lehetnek. Ezt nem szabad elveszítenünk. A legfontosabb, hogy mindenki a csapatért dolgozik és ez döntő fontosságú. Piateknek és Paquetának is elégedettnek kell lennie a teljesítményével. Ha ők jól teljesítenek, akkor az a csapattársaknak is köszönhető. Minden bizonnyal szerencsénk volt, hogy 20 másodperccel az első félidő lefújása előtt egyenlíteni tudtunk, mert különben sokkal nehezebb lett volna később betalálni.”

“Az elmúlt 6-7 hónapban megtanultam jobban hallgatni a körülöttem lévő személyekre, a játékosokra és az igazgatókra. Hallgatni és tanulni.”

The post Gattuso: “Az eredmények segítenek és lelkesedést hoznak” appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS