Gattuso elégedett volt a Parma elleni győzelemmel

Gennaro Gattuso összességében elégedetten értékelt a vasárnapi győzelem után.

A Milan vasárnap délben 2-1-es győzelmet aratott a Parma ellen a Serie A-ban. A második félidő elején a vendégek szereztek vezetést Inglese fejesével, azonban néhány perccel később Cutrone egyenlített. A győzelmet Kessié találatával szerezte meg a Milan. Az elefántcsontparti középpályás higgadtan értékesítette a tizenegyest. Gattuso együttese ezzel a győzelmével megelőzte a Laziót a tabellán és újra a negyedik pozícióban áll.

“Az ellenfél az első kaput eltaláló lövéséből gólt szerzett, de ez része a labdarúgásnak. Továbbra is így kell folytatnunk és keményen dolgozni. Ez egy értékes győzelem, mert olyan csapat ellen nyertünk, amely bármelyik pillanatban bajt okozhat. Jól kivédekeztük a Parma ellentámadásait és csak két lehetőségük volt. A játékosok jól mozogtak, de támadásban nem volt elég emberünk a tizenhatoson belül.” – értékelt Gattuso.

“A csapat hihetetlen, a játékosok mindig keménységet és elszántságot mutattak, valamint megvolt a klubhoz való tartozás érzete. Mindent beleadtak és ezáltal könnyű egy ilyen csapat edzőjének lenni. Mindenki extra erőfeszítéseket tett. Szeretnék gratulálni Abaténak a teljesítményéhez és hálás vagyok, hogy elérhetővé tette magát. Bakayoko? Nagyon meglepett, hogy mennyire jó taktikai szempontból. Mindannyian tisztában vagyunk a fizikai adottságaival és elégedett vagyok vele.”

“A Parma megérdemli az elismerést, mert nem véletlen, hogy a fordulót megelőzően csak két ponttal voltak lemaradva tőlünk. Szervezettek és nehéz ellenük játszani. A második félidő kiváló volt. Cutrone? A gólszerzésnek él és ott van a tűz az ereiben. Örülök neki.”

Tiémoué BAKAYOKO: “Ez egy jó mérkőzés volt. Minőségi focit játszottunk és nagy intenzitást mutattunk. Ez egy megérdemelt győzelem volt és nagyon örülök. Nem volt könnyű számomra az első néhány hónap, de most egyre jobban alakulnak a dolgok. Mindannyiunknak szükséges a szurkolók támogatása ahhoz, hogy mérkőzéseket nyerjünk.”

Fabio BORINI: “Ez egy fontos győzelem morális szempontból és folytonosságot ad a teljesítmény terén. Hátrányból fordítottunk és a kezünkben volt a meccs. Van energiánk és éhesek vagyunk a sikerre. A kapott gólt követően azonnal egyenlítettünk és nyomás alá helyeztük az ellenfelet, viszont sok ellentámadást rontottunk el. Pozícióm? Azon dolgozom, hogy alkalmazkodjak a különböző szerepkörökhöz. Bakayoko? Ő egy erős játékos, csak több játéklehetőségre volt szüksége ahhoz, hogy megmutassa képességét. Nem szabad elfelejteni, hogy más nyelvet beszél, de a futball ugyanolyan mindenki számára.”

The post Gattuso elégedett volt a Parma elleni győzelemmel appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS