Gattuso: “Mindenki tisztában van a tét fontosságával”

A Milan a Serie A következő fordulójában a Torino vendégeként lép pályára. Gennaro Gattuso megtartotta a szokásos sajtótájékoztatóját, amelyen elmondta, hogy a mezért, a klubért és a játékosok karrierjéért fognak harcolni.

A piros-feketék szerdán kiestek az Olasz kupából és csak a bajnokság maradt. Öt forduló van hátra és a Roma győzelme miatt a Milannak nyernie kell a 4. hely megtartásához.

“A Torino ellen a mezért, a játékosok pályafutásáért, értem, a szakmai stábért és a klubért fogunk játszani. Egy trükkös időszakon megyünk keresztül és küszködünk mind fizikailag, mind játékban. Sok mindenért fogunk játszani. Egy olyan csapat ellen lépünk pályára, amely nagyon hasonlít az Atalantához. Fizikai erőre lesz szükségünk és a legjobbunkat kell nyújtani. Jobban kell teljesítenünk, mint eddig. Egy győzelem visszahozhatja a mosolyt, de ezen kívül még négy meccs hátra van. A Torino jó formában van és nagyszerű mentalitással rendelkezik.” – nyilatkozta Gattuso a MilanTV-nek.

“A nehéz időszakban mindig megmutatkozik a csapatszellem, de mostanában ez hiányzik és ez okozza a legtöbb problémát. Tudjuk, hogyan küzdjünk a pályán és mindig a hozzáállásunk jelentette a különbséget. Most csak a Milanra és a folytatásra kell gondolnunk. Hallottuk a füttyszót és megérdemeltük, de most előre kell tekintenünk. A legutóbbi mérkőzéseinken nem futottunk kevesebbet, mint az ellenfeleink. A különbség azon múlt, hogy hogyan készültünk fel, hogyan kezeltük a mérkőzést és milyen szellemben léptünk ki a gyepre, ami mentális kérdés.”

“Negyedik hely? A különbséget a szenvedésünk és az fogja jelenteni, hogy képesek vagyunk-e mindent beleadni. Úgy tűnik, mintha senki sem akarná a negyedik helyet. Mindenki küszködik a meccseken. A Lazio ellen nem játszottunk csapatként, ezáltal nem voltunk veszélyesek és nem védekeztünk jól. Minden szempontból meg kell mutatnunk a pályán az elszántságot. Egy meccs hátrányban vagyunk, a szó minden értelmében. Azt gondolom, hogy jelenleg a számolgatások semmit sem érnek. Eredmények kellenek.”

“Nagyon nagy különbség van aközött, hogy valaki edző vagy játékos. A szerepek teljesen mások. Vállalom a felelősséget, de azt hiszem, hogy tudom kezelni az öltözőt. A csapat túl sokat gondolkozik a dolgokon. Arra van szükség, hogy a játékosoknak lehetővé tegyük, hogy a legjobban kifejezhessék magukat. Néhány játékos nem teljesít túl jól és nagy árat fizetünk. Most más szerepem van és nem engedhetem meg magamnak azt, amit korábban játékosként tettem. Mindenki tisztában van a tét fontosságával. A Milan évek óta nem volt versenyben a Bajnokok Ligája-indulásért és csak azt hallom az emberektől, hogy értéktelenek vagyunk. Ez nem így van. Igaz, hogy vannak erősségeink és gyengeségeink, de tisztelnünk kell ezeket a játékosokat, akik mindent beleadnak és nehéz periódusban vannak. Soha nem fogok méltatlan szavakat használni a csapatra.”

“Bakayoko? Nagy szezonja van és jól érzi magát Olaszországban. Tisztán láttam, hogy mi történt. Fotók és videók is vannak, amelyek megmutatják, hogy mi zajlott. Olyan, mintha még mindig 1800-at írnánk, ezek károsak. Nagyon jól kezelte és nem veszítette el a fejét. Paquetá? Ő egy olyan játékos, aki sokat segíthet nekünk, de nem csinálhat mindent egyedül. A csapatnak mellette kell állnia. Piatek? Egy támadónak labda nélkül is képesnek kell lenni üres területre támadnia. Nem igaz, hogy egyetlen labdát sem próbálunk eljuttatni Piatekhez. A Lazio ellen számos beadás volt, de ezek legtöbbje nem jutott el hozzá.”

“Július óta azt kapom, hogy nem leszek tovább a Milan edzője és minden nap más edzőt hoznak szóba az állásommal. Jelen pillanatban nem játszunk jó focit, mentálisan küszködünk és az eredmények sem jönnek. A csapat hallja a pletykákat és már hozzászokott. Ha valaki azt gondolja, hogy lemondtam, akkor téved.”

“Csalódott vagyok az eredmények miatt. Nem kell mindig jelenetet rendezni, hogy bizonyítsd a dühöt. Nem csinálhatok drámát, mint tettem játékosként.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS