Gattuso szerint a Milan mez tiszteletet érdemel

Kétgólos vereséget szenvedett a Milan a Rijeka ellen az Európa Liga csoportkörének utolsó fordulójában. A találkozót követően Gennaro Gattuso nyilatkozott, akinek ez volt az első meccse vezetőedzőként a nemzetközi porondon.

“Ez egy égő vereség. Teljes mértékben vállalom a felelősséget az általam meghozott döntésekért. Én hoztam a döntéseket a kezdőcsapatot illetően, ezért enyém a felelősség is. Megpróbáltam olyan játékosoknak is lehetőséget adni, akiknek szüksége volt rá. Újra meglépném ezeket a változtatásokat, mivel három naponta fontos mérkőzéseket játszunk. Sajnos rosszul alakultak a dolgok és az első adódó helyzetből gólt szerzett a Rijeka. Sokkal többet vártam el, ez egy nagyon gyenge produkció volt. Egy győzelem mentális szempontból nagy lendületet adott volna. A Bologna elleni mérkőzés most még fontosabbá vált számunkra, nem követhetünk el több hibát.” – vélekedett Gattuso a meccs után.

“A Milan mez tiszteletet érdemel. Ez bánt engem a legjobban. Sok mindenen kell változtatnunk, köztük a csapat mentalitásán és hozzáállásán. Nagyobb lendület kell. André Silva? Tisztában vagyunk a képességeivel, ő egy nemzetközi szintű játékos. Ezen a mérkőzésen szenvedett és úgy tűnt, mintha egy teljesen idegen elem lenne a csapatban. Amikor megkapod a lehetőséget arra, hogy 90 percen át a Milan mezét viseld, akkor ennél sokkal többet kell tenned.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS