Gattuso szerint igazságos eredmény született

Gennaro Gattuso, a Milan vezetőedzője szerint igazságos döntetlen született csütörtökön a Real Betis elleni Európa Liga-meccsen.

“A döntetlen igazságos eredmény, a Real Betis egy nagyszerű csapat. Fontos játékosaik vannak és nem vagyok meglepve a teljesítményük láttán. Mindig olyan, mintha felülmúlnák az ellenfeleiket. Bátorságra és szervezettségre van szükség ahhoz, hogy legyőzzék őket. Azonnal tudtam, hogy egy nehéz csoportba kerültünk és az utolsó fordulóban fog eldőlni a továbbjutás kérdése. Eleinte szenvedtünk, de változtattunk és Suso illetve Calhanoglu is a szokásos posztján játszott 3-4-3-ban. Ezáltal jobban játszottunk. Az első félidőben sokat szenvedtünk és saját hibánkból korán gólt kaptunk, de a szünet után 10 perc alatt visszajöttünk a meccsbe.” – mondta Gattuso az újságíróknak.

“Szükség lesz arra, hogy a szívünket is kitegyük a pályán a Juventus ellen. A csapat elszánt és soha nem adja fel. Ismét újra kell számolnunk, hogy hány bevethető játékosunk maradt. Meg kell várni, hogy mit mond az orvosi stáb. Én edző vagyok és nem orvos.”

“A Juventus Európa egyik legjobb csapata, nem beszélve arról, hogy Olaszországban kiemelkednek. A legegyszerűbb dolog lenne ebben az időszakban kifogásokat keresni, mondván, hogy sok sérültünk van. Nem fogunk itt ülni és siránkozni. Szembenézünk velük és a játékunkat fogjuk játszani.”

The post Gattuso szerint igazságos eredmény született appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS