Gattuso szerint sokba kerültek a pontvesztések

A szezon utolsó bajnoki mérkőzése következik, a Milan vasárnap a Fiorentinát fogadja a San Siróban. A piros-feketék számára döntő fontosságú lesz a meccs. Gennaro Gattuso szerint komolyan kell venni a találkozót és meg kell tartani a hatodik helyet.

“Vasárnap mintegy 60 ezer szurkoló lesz a San Siróban és nagyszerű teljesítményt kell nyújtanunk. Nem lesz könnyű mérkőzés a Fiorentina ellen. A korábbi meccs nagyon kemény volt ellenük. A szezon fordulópontja a milánói derbi volt, de Firenzében már láttam a változást a játékosoknál. A hatodik hely nagy különbséget jelentene. Profizmussal és elszántsággal kell játszanunk. A Fiorentina hozzánk hasonlóan egy fiatal csapat. Nagyon jók támadásban, így óvatosnak kell lennünk.” – nyilatkozta Gattuso a meccs előtti sajtótájékoztatóján.

“Suso kisebb sérülést szenvedett az edzés végén, így nem fog játszani. Ő nagyon fontos játékos számunkra, de ezúttal lehetőséghez juthat az egyik Primavera csapatban szereplő srác. Beszéltem Susóval és nem akarja elhagyni a klubot. A problémája, hogy van egy kivásárlási záradék a szerződésében. Egyetlen játékos sem kopogtatott az ajtón és mondta azt, hogy távozni akar. Suso jól érzi magát itt.”

“Donnarumma? Elkövetett néhány hibát, de már túllépett ezeken. Meg kell őt értenünk. Egy éve lassan mindennap csak róla beszélnek. Gigio a Milan öröksége és az egyik legjobb kapus a világon, ezt nem szabad elfelejtenünk.”

“A szezon második felében túl sok pontot veszítettünk és ez nagyon sokba került, de ne felejtsük el, hogy honnan kezdtük. Bizonyos mérkőzéseken jobban szerepelhettünk volna, de nagyon büszke vagyok a csapatra és arra, hogy a Milan edzője lehetek. A Milan az otthonom. A legfájóbb vereség az Olasz kupa döntője volt.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS