Gattuso szerint túl kiismerhető volt a csapat játéka

A Milan kedden gól nélküli döntetlent játszott a 18. helyen álló Bologna együttesével a 16. fordulóban. Gennaro Gattuso nyilatkozott a mérkőzés után.

“Irányítottuk a mérkőzést, de könnyen kiismerhető volt a játékunk. Arra számítottunk, hogy a Bologna az első perctől kezdve feladja a labdabirtoklást. Ennek ellenére sikeresen megállítottuk a támadásaikat. Rengeteg csapat szenvedett itt ebben a stadionban és sokan csak a meccs végén tudtak nyerni. Hiányzott a pontos befejezés és nem volt meg az előrejáték. A labdajáratásunk a pálya közepén zajlott és túlságosan lassú volt. Nem nyújtottunk jó teljesítményt és a csapat lapos volt.” – értékelt Gattuso.

“A legnagyobb veszélyt a Bologna a rögzített szituációkból tudta okozni. Nagyon veszélyesek ezekben, de védekezésben jól teljesítettünk. Ezúttal a védelem jól szerepelt, támadásban viszont nem volt elég minőség. Sokkal élesebben kell játszanunk, amikor egy csapat 10 emberrel védekezik ellenünk. Nagy csalódással távozunk az egy megszerzett pont miatt, de előre kell tekintenünk. Mostantól a Fiorentina elleni meccsre koncentrálunk. Nem lesz könnyű pótolni Kessiét és Bakayokót. Mindketten fontos játékosok, de a lehető legerősebb csapatot fogom harcba küldeni, hogy pontokat szerezzünk.”

“Előfordul egy szezon során, hogy 1-2 játékos nem tudja mindig a legjobb formáját hozni. Susóval és Calhanogluval szemben szoros emberfogást alkalmaztak, így Calabriának és Rodrigueznek több helye volt, amikor előretörtek. A gond, hogy nem vagyunk elég veszélyesek a büntetőterületen belül. Sokáig 4-3-3-ban játszottunk más típusú játékosokkal, mint például Jack Bonaventurával. Ha több csatár van a pályán, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy hatékonyabbak tudunk lenni. Azt gondolom, hogy a 4-4-2-es formációban időnként kicsit kiszámíthatóak vagyunk az ellenfél számára.”

“Cutrone? A legfontosabb dolog, hogy egymás szemébe nézzünk és őszinték legyünk. A következő napokban biztosan beszélni fogok Patrickkal.”

The post Gattuso szerint túl kiismerhető volt a csapat játéka appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS