Gattuso: “Tíz döntő vár ránk, fontos célért küzdünk”

Gennaro Gattuso megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját a Sampdoria elleni meccs előtt. A válogatott szünet után folytatódik a bajnokság és a Milan Genovába látogat a 29. fordulóban.

“Egy olyan csapattal fogunk szembenézni, amely ebben a szezonban már problémát okozott nekünk, mind a bajnokságban, mind a kupában. Jó játékosaik vannak a támadó-szekcióban, nagyszerű edzőjük van és kevés gólt kapnak. Ezen a héten jól dolgoztunk az edzéseken annak ellenére, hogy nagy volt a csalódottság a derbi után. Tíz döntő áll előttünk és egy fontos célért játszunk. Nem veszíthetjük el a fejünket. Újra olyan csapatnak kell lennünk, mint az elmúlt hónapokban.” – mondta Gattuso a mérkőzést megelőzően.

“Az Inter elleni derbin hibáztam, amikor arra kértem a játékosokat, hogy magasan támadjanak le. Az én hibám volt és úgy gondolom, hogy a legfontosabb megérteni, hogy hol rontottuk el. Elveszítettünk egy olyan mérkőzést, amely az elmúlt évek legfontosabb összecsapása volt. Fájó vereség, de az a kötelességünk, hogy előre tekintsünk és elérjük a Bajnokok Ligája-indulást.”

“Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, amit csak tudunk, hogy elérjük ezt a célt.”

“Kessié? Megbeszéltem vele a dolgokat. Nem vagyok haragtartó, de a játékosok tudják, hogy mit jelentenek nekem bizonyos értékek. Mindenkit tisztelni kell az öltözőben. Csalódott voltam, de nem haragszom. Korábban én is hibáztam a pályafutásom során, elég a Joe Jordannel történt incidensre gondolni. Mindig szembe néztem a cselekedeteimmel, megfizettem értük és maximálisan vállaltam a felelősséget. A Tottenham elleni meccs után Galliani üzenetként le akarta venni rólam a karszalagot, de a csapat ellenezte.”

“Paquetá? Mezzala pozícióban játszott a Flamengóban is, míg a brazil válogatottban kevesebb védekezési feladatai vannak, de nem lepett meg a játéka. Suso? Sokat adhat a csapatnak és úgy vélem, hogy továbbra is bíznunk kell benne. San Siro? Egy ilyen stadionban játszani egy álom, de a modern labdarúgásban valóban nagyon fontos a saját aréna. Elég megnézni a Juventust. Meg kell érteni, hogy mi kell egy klubnak, ha vissza akar térni a legnagyobbak közé és újra versenyképes akar lenni.”

“A jövőm? Két hónap múlva meg fogod tudni. Ez nem prioritás, csak arra kell gondolnunk, hogy elérjük a célunkat.”

The post Gattuso: “Tíz döntő vár ránk, fontos célért küzdünk” appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS