Gazidis búcsúüzenete a Milan szurkolóknak

Ivan Gazidis, a klub vezérigazgatója egy érzelmes búcsúüzenetet osztott meg, amelyben elköszönt a klubtól és a szurkolóktól. A dél-afrikai szakember szerződése december 5-én lejár a Milannal és úgy döntött, hogy négy év után távozik.

“Kedves Milanistáim, kedves milánói barátaim!

Szeretnék egy üzenetet átadni nektek, mielőtt elhagyom ezt a csodálatos klubot, a Rossoneri családomat. Négy éven keresztül egy közös úton jártunk az életben és minden egyes nap éreztem a támogatásotokat, az erőtöket és a nagylelkűségeteket, különösen a legnehezebb időszakokban.

Együtt éltük át a futball örömét a Scudetto megnyerésével, amely nagy boldogságot adott. Erre egész életünk hátralévő részében emlékezni fogunk és még büszkébbek vagyunk az AC Milanra. A Ti hitetek, a szeretetetek és a szenvedélyetek tette naggyá a Milant, amely most újra erősebb lett. Továbbra is van lehetőség fejlődni, hogy a klub újra a legnagyobbakkal versenyezzen, büszkén és méltósággal.

Szeretnék köszönetet mondani a meleg fogadtatásért, amit kaptam tőletek és a türelmetekért. Csodálatos ajándékként tekintek azokra az élményekre, amiket kaptam tőletek. Szeretném szívből jövő hálámat kifejezni a betegségem alatti támogatásotokért és ezért örökké hálás leszek nektek, a klubnak és a városnak, amely tulajdonképpen megmentette az életemet.

Mostantól szenvedélyes szurkolóként fogom nézni a Milan játékát és egy leszek közületek, örökké.

Nagy ölelésemet küldöm mindannyiótoknak,

Forza lotta, vincerai! Forza Milan!”