Gazidis részesedést kap a Milan eladási árából

A Milan vezérigazgatójának szerződésében egy különleges záradék szerepel.

Ivan Gazidis 2018 decemberében állt munkába a Milan vezérigazgatójaként, miután hosszú évek után búcsút intett az Arsenalnak. A dél-afrikai szakember az elmúlt években az Elliott legfőbb bizalmasa volt és ő volt a közvetlen kapcsolattartó a klub illetve az amerikai pénzügyi alap között.

A Calciomercato beszámolója szerint Gazidis szerződésében szerepel egy záradék, amely alapján részesedést kap a Milan eladási árából.

Az Elliott és a Gazidis közötti megállapodás szerint a dél-afrikai szakember jogosult a klub eladásából származó tőkenyereség 5 százalékára. Ez körülbelül 20 millió eurónak felel meg, ugyanis az Elliott négy év alatt körülbelül 800 millió eurót fektetett be a Milanba és 400 millió eurós tőkenyereséget ért el.

A hivatalos bejelentés alapján az új tulajdonos, a RedBird Capital Partners mintegy 1,2 milliárd eurót fizet a Milan részvényeiért az Elliottnak.

Gazidisnak a jelenlegi szerződése november végéig szól és egyelőre erősen kérdéses, hogy a RedBird hatalomátvétele után marad-e a klub vezetőségében. Az 57 éves szakembernek az egyik legfőbb feladata a klub költségvetésének stabilizálása volt az Elliott szigorú irányelveinek, megfontolt költekezésének és költségcsökkentési politikájának megfelelően.