Gera a Juventusból és a West Hamból is hívott be játékost a legújabb keretébe

Az előző Eb-selejtező sorozatban szereplő U21-es csapatunk nem jutott ki a 2023-as Európa-bajnokságra, így mostantól egy új korosztály, az Eb következő kiírásának selejtezőjében induló együttes szerepel U21-es válogatottként – írja az mlsz.hu. Gera Zoltán szövetségi edző kihirdette a megújuló válogatott első összetartásának keretét, melybe 23 labdarúgó kapott meghívót.

A mieink két nemzetközi mérkőzést játszanak az első edzőtáborozás során: szeptember 23-án, 17.30-tól Szombathelyen a bolgárok ellen, majd szeptember 27-én 20.00 órától a Bozsik Arénában a litvánok ellen lép pályára a csapat.

Gera Zoltán szeptemberi keretének jó néhány olyan labdarúgó is tagja, aki már szerepelt az U21-es együttesben az elmúlt időszakban, míg a keret mintegy fele először léphet pályára az U21-es válogatottban.

– Ezzel az edzőtáborral megkezdődik a 2002-es és a 2003-as korosztály kiválasztási folyamata, amely során azokat a játékosokat keressük, akikből az egy év múlva kezdődő Eb-selejtezőkre a legütőképesebb csapatot tudjuk kialakítani – mondta az mlsz.hu-nak Gera Zoltán. – A keret jelentős részével már dolgoztunk együtt, most szeretnénk minél jobban megismerni azokat a futballistákat is, akik eddig még nem voltak U21-es válogatottak A 2002-es születésű kerettagok többsége már ismeri azokat az alapelveket, amelyekre építjük a játékunkat, igyekszünk a fiatalabbaknak is mielőbb átadni ezt a tudást, és egységes csapattá gyúrni az eddigiekben külön válogatottakban szerepelő két korosztályt. Örülök, hogy, a szövetség új szabályainak is köszönhetően, a meghívott kerettagok jelentős része az idény elejétől rendszeresen játszik az NB I-ben, míg mások fontos játékosai NB II-es csapatuknak. Az előttünk álló két találkozón lemérhetjük, hogy mire képesek jelenleg nemzetközi szinten azok a labdarúgók, akik klubcsapataikban hétről hétre jó teljesítményt nyújtanak.

Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok: Hegyi Krisztián (West Ham United), Molnár Zsombor (Dorog), Senkó Zsombor (Juventus)

Védők: Balogh Botond (Parma), Szabó Alex (Bp. Honvéd), Csinger Márk (ETO FC Győr) , Iyinbor Patrik (Vasas), Debreceni Ákos (BFC Siófok)

Középpályások: Kállai Kevin (Mezőkövesd), Kovács Mátyás (MTK Budapest), Kata Mihály (MTK Budapest), Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd), Lehoczky Roland (MTK Budapest), Bényei Ágoston (DVTK), Kovács Barnabás (ZTE FC), Komáromi György (Puskás Akadémia)
Benczenleitner Barna (ETO FC Győr)

Támadók: Németh Dániel (ZTE FC), Kocsis Dominik (Bp. Honvéd), Tóth Milán (Sturm Graz), Németh András (Genk), Horváth Krisztofer (DVSC), Katona Bálint (KTE)