Gera a válogatottba követelt csatárról: „Eljön majd az ő ideje” – Szalai visszavonulására is reagált

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott négy nap alatt előbb Bulgáriát, majd Litvániát is legyőzte felkészülési mérkőzésen, a csapatot irányító Gera Zoltán szövetségi edző hosszabb interjút adott a közmédiának, melyben elmondta, számára és a játékosoknak is hasznos volt az elmúlt két meccs.

– Az elmúlt korosztállyal nem tudtam barátságos meccset játszani a selejtezők előtt. Most 14 újoncot hívtunk be, a játékosok jól dolgoztak, elvégezték a munkát amit kértünk tőlük. Jelenleg a legfontosabb a csapatépítés, fontos, hogy kialakuljon egy jó mag, egy olyan társaság, amelyik tud egymásért küzdeni – idézte a korábbi válogatott játékost az m4sport.hu. Hozzátette, fontos, hogy a keret tagjai játszanak a klubcsapataikban. Jelenleg 90-95 százalékuk játszik, ami nagyon jó. Jelenleg a stabil csapatvédekezés a legfontosabb, kontrollálták mind a két mérkőzést, próbáltak előre védekezni, sok labdát szerezni az ellenfél térfelén, ami sikerült is.

– Fontos a siker a csapat életében, hogy a játékosok higgyenek a csapatban, ehhez jól jött ez a két győzelem.

Úgy látom, ez a korosztály tudott a leggyorsabban összeszokni azóta, mióta én az U21-nél vagyok.

Az elsődleges feladat, hogy megtalálják azokat a játékosokat akik a felnőtt válogatottban is be tudnak mutatkozni. Bár folyamatosan kommunikál és egyeztet Marco Rossival, az ő személyes döntése, hogy ugyanabban a felállásban játszik az U21-es válogatott, mint a felnőtt együttes.

A sokak által már a felnőtt válogatottba követelt Németh Andrással kapcsolatban elmondta, rendszeresen játszik a Genkben, tudja, hogy miben kell még fejlődnie, de most nyugalomra van szüksége.

– Jó képességű, intelligens, gólérzékeny csatár, ha töretlen marad a fejlődése, akkor eljön majd az ő ideje. Németh akkor fog bekerülni a válogatottba, ha a kapitány úgy látja, ott a helye

– mondta a korábbi ferencvárosi kedvenc. Mióta az U21-esek mestere, több korábbi játékosa mutatkozott már be a felnőttek között. Elárulta, jólesik, ha az U21-es keretből valaki felkerül a felnőttcsapatba, de szeretne a saját együtteseivel sikert elérni.

A válogatottól visszavonult Szalai Ádámmal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hiányozni fog a csapatnak a játéka a személyisége miatt.

– Szép emlékeket őrzök Ádámmal kapcsolatban, sajnálom, hogy visszavonul, de szerintem józan és érett döntést hozott, nagyon nehéz jókor visszavonulni.

A válogatottnál betöltött pozícióját nem lehet senkire se ráerőltetni, kiderül majd, hogy ki lehet az új vezér

– mondta Gera.

Korábbi válogatott játékosok szóltak be Dzsudzsáknak: “Senki sem támogatja, hogy valaki ajándékba kapjon meccseket”