Gera: „Arra számítunk, hogy nagy nyomás alatt fognak tartani bennünket” – le voltak törve a játékosok

A magyar válogatott a németek és a románok ellen sem tudott pontot szerezni a csoportkör első két fordulójában, így már biztosan nem juthat tovább az Európa-bajnokság negyeddöntőjébe. A hollandok két döntetlennel állnak az utolsó csoportmérkőzés előtt, számukra csak a győzelem jelenthet továbbjutást.

Gera Zoltán szövetségi edző a Hollandia elleni Eb-mérkőzését megelőzően úgy fogalmazott, nagyon is van tétje a mérkőzésnek, hiszen fontos tornán, nagyon erős csapat ellen léphetünk pályára, még ha a továbbjutásra már nincs is lehetőségünk.

– Komolyan vesszük ezt a találkozót is, megvan mit szeretnénk játszani, és reméljük, ezt minél inkább viszontlátjuk a pályán. Sokat kivett a játékosokból az első két mérkőzés, az elmúlt napokban a regenerációé volt a főszerep. Van még egy napunk, meglátjuk, ki lesz hadra fogható holnap. Friss és erős csapattal kell kiállnunk – írja az mlsz.hu.

A szövetségi edző továbbá elmondta, le voltak törve a játékosok a második vereség után, főleg mert az utolsó percekben kapták a döntő gólt.

– A mérkőzés után közvetlenül azt beszéltük meg, hogy az az este még lehet a szomorkodásé, de másnaptól a következő meccsre kell készülni. Elmondtuk a csapattagoknak, hogy hatalmas lehetőség ez számukra és számunkra is, hogy ilyen ellenfelek ellen szerepelhetünk Európa-bajnokságon.

Hollandia ellen talán a legnehezebb forduló következik kedden, hiszen ellenfelünk győzelmi kényszerben van, ha tovább szeretne jutni a csoportkörből.

 Itt mindenki a legjobbját próbálja nyújtani, és az első két mérkőzés pontvesztéseit ellenünk akarják majd javítani a hollandok, erre fel vagyunk készülve, nagyon kemény találkozó vár ránk. A holland nagyon képzett csapat. Arra számítunk, hogy náluk lesz többet a labda, nagy nyomás alatt fognak tartani bennünket. Ebből a szorításból szeretnénk minél többször kijönni, valamint le kell zárnunk előttük a területeket. Szeretnénk javulni abban, hogy gyorsabbak legyünk a labdával és az átmenetekben.

Bese Balázs arról beszélt a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, kapusként folyamatos koncentrációra van szüksége az olyan ellenfelek ellen, akik végig nyomás alatt tartják a védelmet és veszélyesek a kapura.

 Nagyon erős együttes ellen állunk ki, a hollandok csapatszinten és egyénileg is nagyon képzettek. Nekik nyerniük kell, ha tovább szeretnének jutni, de mi is pontot vagy pontokat akarunk szerezni – nyilatkozott Bese, aki még hozzátette, kapusként talán akkor lenne elégedett az előző két találkozón mutatott teljesítményével, ha Románia ellen döntetlenre tudta volna menteni a mérkőzést.