Gerely Attila 6. az XCE Európa-bajnokságon!

  1. október 29-én a törökországi Sakaryában rendezték meg a 2023-as Mountainbike Eliminator Európa-bajnokságot. Magyarországot Gerely Attila, az SVS Pro Team versenyzője képviselte.

Attila a 9. leggyorsabb időfutammal kvalifikált, majd a negyeddöntőben sikerült bejutnia a TOP8 helyezett közé, az elődöntőbe.



Attila így nyilatkozott: “Az elődöntőben sajnos nem úgy sikerült a rajt, utána sem tudtam előzni. Amikor már látszódott hogy nem jutok be a TOP4 helyért folyó döntőbe, akkor pihenőre vettem, hogy több energiám maradjon az 5-8. helyért vívott kisdöntőre. Ahol is másodikként sikerült az első kanyarra kerülnöm. Később egy felfelében Lorenzo Serres hibázott előttem, nekem is le kellett szállnom a kerékpárról. Ott kis híján megelőztek minket, de végül sikerült megtartanom a pozíciómat, ami végül a 6. helyet jelentette. Azt gondolom hogy egy kis szerencsével többet is ki tudtam volna hozni magamból, holnap majd kielemzem a felvételeket. Aminek viszont nagyon örülök: a székelyföldi Molnár Ede barátom lett az Európa-bajnok, kelet-európaiként talán ő az első aki ilyen címet tudott szerezni.”

Attila következő versenye November 12-én lesz: az indonéziai Palangkarayában láthatjuk majd az XCE világbajnokságon.

EREDMÉNY

A kisdöntőben pedig 55:50-től láthatjuk: https://youtu.be/hhLFHBdGVqM?t=2149

Magyar Kerékpáros Szövetség