Giampaolo lehet a Milan új edzője – sajtóhír

Egyre valószínűbb, hogy Marco Giampaolo fogja átvenni a Milan irányítását.

Gennaro Gattuso egy héttel ezelőtt távozott a Milan kispadjáról. A hivatalos bejelentés alapján a felek útjai közös megegyezéssel váltak el. Ivan Gazidis korábban azt nyilatkozta, hogy a technikai igazgatóval – remélhetőleg Maldinivel – közösen szeretné kiválasztani a csapat új edzőjét.

A Sky Sport Italia és a Gazzetta dello Sport szerint az első számú jelölt a Milan kispadjára a Sampdoria edzője, Marco Giampaolo. Korábban felmerült Simone Inzaghi, Eusébio Di Francesco és Leonardo Jardim neve is. Közülük Inzaghi érkezése szinte biztosan kizárható, ugyanis hamarosan szerződést hosszabbíthat a Lazióval.

Elsősorban Maldini javasolja Giampaolo kinevezését, de úgy tűnik, hogy Ivan Gazidist is meggyőzte az 51 éves edző, aki 2016 óta irányítja a Sampdoriát és rendkívül jól bánik a fiatal játékosokkal. Állítólag Maldini a hétvégén Rodi Garganicóban találkozott az olasz vezetőedzővel és megállapodtak egymással. Napok kérdése, hogy megtörténjen a hivatalos bejelentés, azonban szinte biztos, hogy Giampaolo lesz az új edző – közölte a Mediaset.

A Sportmediaset, a Tuttosport, a La Stampa és a Corriere dello Sport egybehangzó információi szerint Giampaolo nem egyedül érkezhet, ugyanis szeretné két kulcsemberét is Milánóba csábítani, nevezetesen Dennis Praetot és Joachim Andersent.

Praet a múlt hónapban töltötte be a 25. életévét és a transfermarkt 25 millió euróra tartja az értékét. A belga válogatott középpályás idén 34 bajnokin 2 gólt és 3 gólpasszt jegyzett. Andersen posztja középhátvéd és a napokban ünnepelte a 23. születésnapját. A dán védő értékét 20 millió euróra taksálja a mértékadó TM.

LEGÚJABB BEJEGYZÉSEK A MILAN HÁZA TÁJÁRÓL

Forrás: www.acmilan.hu – RSS