Giampaolo: “Sokkal jobban kell teljesítenünk”

A Milan a szezon első hazai mérkőzésén győzelmet aratott a San Siróban a Brescia ellen. Marco Giampaolo a lefújás után örült a győzelemnek, azonban elmondta, hogy ettől sokkal jobb játékot vár el a csapattól.

“Örülök a győzelemnek, de fejlődnünk kell és még rengeteg munka vár ránk. Voltak jó dolgok és nem kockáztattuk a győzelmet, bár a mérkőzés bizonyos pontjain elvesztettük az irányítást.” – mondta Giampaolo szombaton a mérkőzést követően.

“Piatek a cserepadon? Fenntartom a választás jogát minden mérkőzésen. André Silvát, Kessiét és Bennacert választottam. Rengeteg erős játékos van a keretben és időről időre én fogom kiválasztani, hogy ki fog pályára lépni. André Silva jól játszott. Nem tudom, hogy távozni fog-e, de ő egy profi játékos. Ebből az okból kifolyólag tudtam, hogy számíthatok rá és ezért adtam neki játéklehetőséget. Piatek egy nagyszerű játékos, de nem dől össze a világ, ha nem játszik. A játékosoknak csak arra kell koncentrálni, hogy a legtöbbet beleadják. Talán ezen a héten nem találtam olyan élesnek és volt olyan játékos, aki jobb formában volt nála. A mai játékhoz André Silva jellemvonásai jobban illettek, mint Piateknek. Különböző adottságú játékosok, talán még együtt is játszhatnának.”

“Meg kell tanulnunk egy csapatnak lenni és megjátszani egymást. Tudom, hogy a játékosok egyéni szinten milyenek, de továbbra is fejlődnünk kell.”

“Paquetá? Ahogy én látom, ő nagyszerű középpályás lesz mezzalaként. Meg kell tanulnia, hogy időnként sokkal kevésbé legyen brazil. Konkrétabbnak kell lennie és kevésbé játékosan játszani. Nagyszerű technikája van és adott, hogy precíz és figyelmes legyen a posztján.”

“Bennacer? Valójában egy kicsit kockáztattunk vele a fizikai állapota miatt. Nagyon keveset edzett. Igazi szerepjátékos. Nem éreztem úgy, hogy a kezdőcsapatban játszania kellene az Udinese ellen, mert nem akartam őt is elveszíteni, mint Bigliát. Akkor csak egy edzés volt a lábában. Egy hét után úgy láttam, hogy jobb állapotban van. Az Empoliban ebben a pozícióban játszott, míg a nemzeti válogatottban mezzalaként szerepelt, de a többiekhez képest több tulajdonsággal rendelkezik. Figyelmes, éber srác, aki még nagyon sokat fejlődhet.”

“Változtatások? Sokkal jobbnak kell lennünk. Nem ez az a mérkőzés, amelyen megváltoznak a dolgok. Igaz, hogy a meccs több önbizalmat adott és lehetővé teszi, hogy folytassuk az utunkat, de nem változtatott semmin. A játékosok elkötelezettek és nagyon fontos, hogy akiket becserélek a megfelelő mentalitással lépjenek pályára. Nem beszélhetünk kizárásokról. 2020-ban nem csak tizenegy játékos van, hanem 23. Szeretném ezt a tudatosságot átadni a játékosoknak, tudván, hogy valaki kevesebbet, míg valaki többet fog játszani.”

“Rögzített szituációk? Minden mérkőzésen az ellenfelekre épülő stratégiát használunk. A Brescia két játékost hagyott elől és minden összecsapáson olyan stratégiát alkalmazunk, amely azon alapul, hogy hogyan védekezik az ellenfél.”

“Mi hiányzik? Valami mindig hiányzik. Mindig van lehetőség a fejlődésre. Az idő fogja megmondani, hogy mi hiányzik. A lehető legjobban felkészülünk a Verona elleni meccsre.”

“San Siro? A szurkolók csodálatosak voltak. Egy kis türelmet kértem a szurkolóktól és ez meg is történt. Mennyi idő, amíg a csapat elsajátítja a koncepcióimat? Idő kell hozzá. A következő héten kevesebb játékosom lesz, hiszen sokan meghívót kaptak a nemzeti válogatottjaikba.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS