Giampaolo sorsa eldőlni látszik – sajtóhír

Olasz sajtóvisszhang a szombat esti Genoa elleni 2-1-es győzelem után.

A Milan eseménydús mérkőzésen 2-1-re győzött idegenben a Genoa ellen a Serie A-ban. Az első játékrészben Lasse Schöne találatával szereztek vezetést a hazaiak, majd a második félidő elején a csereként pályára lépő Lucas Paquetá és Rafael Leao által felélénkült a Milan támadójátéka. Az 51. percben Theo Hernández egy remek szóló után egyenlített, majd néhány perccel később Franck Kessié tizenegyesből volt eredményes. Hozzátartozik a mérkőzés krónikájához, hogy a pályán lévők közül előbb Davide Biraschi, majd Davide Calabria piros lapot kapott.

A meccs hosszabbításában a játékvezető büntetőt ítélt a Genoa javára, amelyhez Schöne állt oda, azonban Pepe Reina kivédte és megmentette a győzelmet a Milannak.

A La Gazzetta dello Sport, a Corriere dello Sport, a Tuttosport és a Corriere della Sera szerint Marco Giampaolo fellélegezhet és úgy tűnik, hogy továbbra is ő fogja irányítani a Milant. Jelenleg nincsenek arra utaló jelek, hogy a klub menesztené az olasz trénert.

A CorSera arról ír, hogy a második félidő első negyedórájában mutatott jó teljesítmény megmentette a Milant egy újabb kínos botlástól. A csapat sorozatban három elveszített meccs után tudott újra nyerni, köszönhetően a hosszabbításban tizenegyest hárító Reinának is, aki kijavította az első félidei hibáját.

A Milan vezetőségének reakciói a Genoa elleni meccs alatt:

A kínkeserves győzelem három pontot eredményezett a Rossoneri számára és hamarosan kiderül, hogy ez a siker valódi fordulópontot jelentett-e a szezont illetően. Most két hét válogatott szünet következik, a Milan a következő mérkőzésen október 20-án a Lecce ellen lép pályára a San Siróban.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS