Giampaolo szerint a vártnál előrébb tartanak

A Benfica egygólos győzelmet aratott a Milan ellen az International Champions Cup elnevezésű felkészülési tornán. Marco Giampaolo, a csapat vezetőedzője szerint az eredmény nem tükrözte a játékosok teljesítményét és nem aggódik amiatt, hogy két egymást követő mérkőzésen nem sikerült betalálni.

A Milan magyar idő szerint vasárnap 1-0-ra kikapott a Benficától az USA-ban.

“Az eredmény nem mond semmit, mert nem tükrözi azt a hozzáállást, amit a csapat mutatott. Amíg a hozzáállásunk megmutatkozott a játékban, tetszett amit a csapattól láttam. A játékunk alapján ez nem egy vereség. Támadó szellemben játszottunk és próbáltunk dominálni a játékban. A játékosok nagyon jól teljesítettek, az elvárásaimon felül. Az első mérkőzéshez képest nagyon sok dolgot jobban csináltunk, mind a labdával, mind a labda nélkül. Jobban teljesítettünk és boldog vagyok. Tetszik, ahogy a csapat dolgozik és ezen az eredmény számomra semmit sem változtat.” – nyilatkozta Giampaolo.

“A csapatnak meg kell szoknia, hogy másképpen védekezzen és időt vesz igénybe, míg összekapcsoljuk a különböző védelmi mechanizmusokat. Ami a támadásokat illeti, sok helyzetet alakítottunk ki. Figyelemmel követtem az összeset és nem aggódom amiatt, hogy ezekből nem sikerült gólt szereznünk. Meg fogjuk vizsgálni, hogy mik voltak a hibák és ki fogjuk javítani, hogy jobbak legyünk. A játékosok jól dolgoztak Amerikában és boldog vagyok. Gondolkodnak a pályán és a javaslataimat figyelembe véve teszik ezt. A következő mérkőzések segíteni fognak abban, hogy fejlesszük a csapat állóképességét, az összhangot és a játékmenedzsmentet. Sok elvégzendő munkánk van és minél előbb integrálnunk kell a felépülő illetve a vakációról visszatérő játékosokat a csapatba.”

“A csapat már előrébb tart, mint előzetesen vártam, mert ezek a játékosok nagyszerű minőséggel rendelkeznek. Az utasításokat nem kell végtelenszer megismételnem, mert megértik, elsajátítják és könnyedén alkalmazzák, amit kérek.”

“A csapatszellem jó és tetszett amit láttam Borinitől, Calhanoglutól és Bigliától is. Alapvetően tetszett a középpálya. Követtünk el hibát, de ezeket megnézzük és kijavítjuk.”

Pepe REINA: “Fejlődünk és igyekszünk elsajátítani az edző elképzeléseit. Minden mérkőzésen arra törekszünk, hogy gyakorlatban megvalósítsuk az ötleteket. Ezúttal minőségi teljesítményt nyújtottunk, kár az eredményért. Az a fontos, hogy hogyan játszottunk. Mindannyiunk számára fontos, hogy ezeken a mérkőzéseken játéklehetőséget kapjunk, hogy jobbak legyünk és önbizalmat szerezzünk. Szeretem, ha a csapat a kapumtól távolabb játszik. Bizonyos dolgokat még ki kell javítanunk, de ez normális.”

Rade KRUNIC: “Nagyon boldog vagyok a debütálásom miatt. Megtiszteltetés, hogy ezt a mezt viselhetem. Még nem vagyok a legjobb formában, de jól érzem magam és nem kell sok idő, hogy újra 100 százalékos állapotban legyek. Ez egy olyan mez, amelynek súlya van és előtte kicsit izgatott voltam. Amint pályára léptem felszabadultabb lettem és ezáltal nyugodtabban játszhatok, hogy hozzájáruljak a csapathoz. Tudom, hogy az edző mit akar a csapattal játszatni és átvesszük az elképzeléseit. Az első félidőben számos különböző helyzetünk volt. Helyes úton vagyunk és idővel jobbak leszünk. Nagyon jól sikerült a beilleszkedésem, a srácok fantasztikusak. Általában Striniccel lógok a legtöbbet, de sok időt töltök Calhanogluval is. Mindketten középpályások vagyunk és versenyben vagyunk a kezdőbe kerülésért, de ez nem károsítja a kapcsolatunkat.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS