Giro d,Italia – Contador második diadala

image

A spanyol Alberto Contador 2008 után másodszor nyerte meg a Giro d,Italia országúti kerékpáros körversenyt.

    A háromszoros Tour de France-győztes kerekes a vasárnapi, 21., utolsó etapon is kiválóan szerepelt, ugyanis a Milánóban rendezett 26 km-es egyéni időfutamon harmadik lett a brit David Millar és a dán Alex Rasmussen mögött.
    Contador összetettben több mint hatperces előnnyel győzött két hazai versenyző, Michele Scarponi és Vincenzo Nibali előtt. A 28 éves bringás fölényéről mindent elárul, hogy a negyedik helyezett francia John Gadret már több mint tízperces hátrányt szedett össze vele szemben minden idők egyik legnehezebbnek tartott kerékpáros viadalán.
    A zárószakasz igazi kérdése nem is az volt, hogy Contador megőrzi-e az első helyezettnek járó rózsaszín trikót, hiszen előnye több mint magabiztos volt, hanem hogy a két olasz helyet cserél-e a dobogón. Nibali bár jobb időt tekert honfitársánál, de 54 mp-ről csak 46-ra tudta lefaragni a különbséget, így a tavalyi Vuelta bajnokának ezúttal meg kellett elégednie a harmadik hellyel.
    "Az volt a célom, hogy nyerjek és most ki akarom élvezni a győzelmet. Egyelőre nem akarok a Tour-indulásról gondolkodni, mert nem arra készültünk és rendkívül fáradt vagyok. Meglátjuk, milyen gyorsan regenerálódok, aztán majd beszélünk róla a csapat vezetőivel" – mondta a Contador, akinek a tiszteletére rossz himnuszt játszottak le a szervezők. A spanyol bringással ez nem először fordult elő, ugyanis 2009-ben a Tour de France-on a dán himnusszal "tisztelték meg".
    Contador hatodik diadalát aratta a nagy, háromhetes körversenyeken: a Girót kétszer (2008, 2011), a Tour de France-t háromszor (2007, 2009, 2010), a Vuelta a Espanát egyszer (2008) nyerte meg.

    Eredmények:
    21. szakasz, Milánó, 26 km, egyéni időfutam:
    ——————————————–
1. David Millar (brit, Garmin-Cervelo) 30:13 perc
2. Alex Rasmussen (dán, HTC-Highroad) 7 mp hátrány
3. Alberto Contador (spanyol, Saxo Bank) 36 mp h.

    Az összetett végeredménye:
    ————————–
1. Contador 84:05:14 ó
2. Michele Scarponi (olasz, Lampre) 6:10 perc hátrány
3. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas) 6:56 p h.

    Az utóbbi tíz év győztesei:
2001: Gilberto Simoni (olasz)
2002: Paolo Savoldelli (olasz)
2003: Simoni    
2004: Damiano Cunego (olasz)    
2005: Savoldelli
2006: Ivan Basso (olasz)        
2007: Danilo Di Luca (olasz)
2008: Alberto Contador (spanyol)
2009: Gyenyisz Mencsov (orosz)
2010: Basso
2011: Contador