Giroud: “Büszke vagyok a csapatszellemre”

Olivier Giroud, a Milan világbajnok csatára boldogan nyilatkozott a Salzburg ellen 4-0-s siker után, amelyből 2 góllal és 2 gólpasszal vette ki a részét. Oli elmondta, hogy kinek szólt a gólöröme, továbbá kitért a játékra, a továbbjutásra és a célkitűzésre az elkövetkező két hétre. A 36 éves csatár 6 mérkőzésen 4 góllal zárta a csoportköri küzdelmeket.

“Ez egy tökéletes este számomra és a csapat számára egyaránt. Büszke vagyok a csapatszellemre, amit mutattunk. Nagyszerű mérkőzést akartunk játszani és ezt sikerült is véghez vinnünk. Az előző idényben egy halálcsoportba kerültünk, ami jó tapasztalat volt, de csalódottak voltunk a kiesés miatt. Idén bejutottunk a legjobb 16 közé. Boldog vagyok a szurkolók öröme miatt, mert nagyon megérdemelték ezt.” – mondta Giroud.

“Az első félidőben jól presszingelt és rengeteget futott a Salzburg. Lehetőségünk lett volna több gólt szerezni, aztán erősen kezdtük a második félidőt és sikerült lezárnunk a meccset. Az a legfontosabb számunkra, hogy a szurkolók büszkék legyenek ránk. Ez egy fontos este volt és úgy gondolom, hogy a csapat nagyszerűen reagált a Torino elleni vereség után. BL? Nem szabunk korlátokat magunknak. Most a bajnokságra kell koncentrálnunk és tudjuk, hogy két hazai illetve egy idegenbeli meccsünk következik. Készen kell állnunk, hogy nagyon jó eredményt érjünk el.”

“Gólöröm? Egy A betűt mutattam, mert Alexis Saelemaekersnek ajánlom a gólomat.”

“Célunk, hogy a lehető legközelebb kerüljünk pontszámban a Napolihoz a világbajnokság szünete előtt. Aztán a válogatottra és a világbajnokságra fogok fókuszálni. A szezon második részére újra duzzadni fogok az energiától.”

“Fiatalnak érzem magam és nagyon jól érzem magam a pályán. Nagyon büszke vagyok a csapattársaimra, mert jó munkát végeztünk. Nagy reményeket fűzök a jövőhöz.”