Giroud hosszabbított a Milannal – hivatalos

Immáron hivatalos: Olivier Giroud marad a Milan játékosa a 2023/24-es szezonban is.

Mint arról a délelőtti órákban beszámoltunk, a Napoli elleni továbbjutást követő napra ütemezték Giroud szezon végén lejáró szerződésének meghosszabbítását. A világbajnok csatár egy góllal vette ki a részét az 1-1-es döntetlenből, így összesítésben 2-1-el bejutott a csapat az elődöntőbe a Bajnokok Ligájában. A Milan szerdán a hivatalos honlapján közleményben tett bejelentést.

„AZ AC MILAN ÖRÖMMEL JELENTI BE, HOGY MEGHOSSZABBÍTOTTA OLIVIER GIROUD SZERZŐDÉSÉT.”

Giroud szerdán délután a családja és az ügynökei társaságában megérkezett a klub főhadiszállására, a Casa Milanba, ahol aláírta az új kontraktusát. Olasz sajtóhírek szerint a 36 esztendős csatár további egy évre, azaz 2024. június 30-ig kötelezte el magát a piros-feketékkel és továbbra is évi nettó 3,5 millió eurót tehet zsebre Milánóban.

„Az első naptól Milan-szurkolónak érzem magam.” – mondta Giroud az aláírás után.

A francia válogatott csatárért 2021 nyarán mintegy 1 millió eurót fizetett a Milan vezetősége a Premier League-ben szereplő Chelsea-nek. Giroud nagyon hamar kulcsemberré vált a csapatban és közel két év alatt 75 tétmeccsen 27 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, valamint kiosztott 10 gólpasszt is.