A glima a sokféle skandináv népi birkózás egyike, az évezredes viking kultúra öröksége. Abban a korban nők is űzték, és minden korosztályban divatos volt. Ma izlandi birkózásnak is nevezik, amely az 1912. évi stockholmi olimpián is szerepelt, igaz, csak bemutatósportágként. A glima a jelennek is üzen.
Szekeres István • A vs.hu-portál összeállítást közöl „őrült sportágakról”, köztük a vikingkorból származó glimáról. Így határozza meg a lényegét: „egyfajta ötvözete a cselgáncsnak, a birkózásnak és az MMA-nak, a lényege, hogy olyan messzire kell eldobni az ellenfelet, hogy már ne érjen el bennünket. Ha a földre kerül, és közben nincs kartávolságra tőlünk, akkor nyertünk.”
A glima bemutatósportág volt a stockholmi olimpián, 104 éve
Mi most nem azért hozakodunk elő vele, mert újabb divatsportként kívánnánk kezelni, és felelőtlenül glimázni hívnánk a fiatalokat, azzal a manapság divatos jövőképpel, hogy még az olimpia programjába is bekerülhet… A glima ugyanis már szerepelt olimpián, az 1912-es stockholmin, igaz, csak bemutatósportágként.
Sokkal fontosabb az üzenete a jelennek, mert – gyanítom – még a birkózásban élők nagy része sincs teljesen tisztában a sportág múltjával és valódi elterjedtségével. (Azt a néhány, amatőr sportértelmiségit, aki szerint a birkózás egyike azoknak a magyar sikersportágaknak, amelyet csak kevés országban űznek, mint abszolút komolytalant, figyelmen kívül hagytam.)
Miket szokás mondani? A birkózás egyidős az emberiséggel. Jelen volt az ókori olimpiákon, majd az újkorinak is alapítósportága lett. Egyre inkább terjed a világ minden részében.
A fenti megállapításokból egyértelműen egyik sem állja meg a helyét, illetve nem úgy igaz, ahogy első pillantásra tűnik.
Számos kutató szerint a birkózás megelőzte az emberiséget. Arra hívják fel a figyelmet, hogy a törzsfejlődésben az ember előtti emlősállatok kölykei (kis kutyák, macskák stb.) birkózós hancúrozással készülnek fel az élet komoly harcaira. Mindig a hátára akarják fordítani az ellenfelet, „négy vállra” fektetni, és soha nincs benne durvaság, marás, harapás.
Jelképnek megfelel a sportág olimpiai jelenléte az ókorban és napjainkban, de a története annál színesebb, és szinte felmérhetetlenül gazdag. Az időszámításunk előtti harmadik évezredből származó egyiptomi vázákon több száz – zömében ma is használatos – birkózófogás rajza látható, és az egész történelmen végigvonul az alapvetően természetes mozgásokra épülő, test test elleni küzdelem.
Glima a jelenben
Nem pontos az a megállapítás sem, hogy a birkózás egyre terjed a világon. Az ugyanis csak a szabályszerű versenybirkózásra igaz – olyannyira, hogy a nemzetközi szövetségbe 178 tagország tömörült. Mert maga a birkózás a világ minden sarkában jelen van, és csakugyan egyidős az emberrel. A Csendes-óceániai szigetvilág vagy Afrika törzsi kultúrájának éppúgy része, mint ahogy Mongóliában a Nádam sasbirkózóversenye az egész országot lázban tartja, vagy ahogy Svájcban érdeklődők tízezreit vonzza az Alpokba a Schwingen nevű tradicionális birkózás egy-egy nagy eseménye.
Ebbe a sorba tartozik a vikingkorból napjainkra is átöröklődő glima is. Valamint a többi, máig élő skandináv népi birkózómód, a lausatök, a brokartök, a hryggspenna.
A nemzetközi szövetség bölcsen cselekedett, amikor új nevet vett fel (United World Wrestling), amely a világ birkózásának egységét hirdeti, és külön bizottság fogja össze a tradicionális küzdőmódokat. Izlandnak nincs jegyzett versenyzője, de a glima révén van birkózástudata, hiszen a lakosai ismerik és szeretik.
Talán ez a kis ízelítő is alátámasztja a megállapítást, hogy a birkózás a világ egyik legelterjedtebb testedzési ága.
