Az 1976-os olimpián még elsősorban jutalomként vett részt a Török Bódog vezérelte olimpiai bronzérmes együttesben Nagy Marianna, az akkor 19 éves, Csornáról indult, fiatal kézilabdás tehetség. Az 1982-ben, Budapesten világbajnoki ezüstérmet szerzett, Csík János által irányított magyar női kézilabda válogatottnak viszont már az egyik legfőbb erőssége volt az időközben Gódor Mihályhoz feleségül ment balkezes átlövő. Természetesen ő is ott volt a napokban a 40. évforduló alkalmából megrendezett jubileumi ünnepségen, ahol néhány percre sikerült kivonni az egykori csapattagok közül.
Gódorné Nagy Marianna (fotó: jochapress)
– Hogyan emlékszik ma, 40 évvel a történtek után a sportág egyik legnagyobb sikerére – kérdeztem a válogatott akkori egyik gólgyárosát?
– Csak jót tudok mondani vb-második együttesünkről! Hatalmas küzdenitudásra, alázatra és még sok minden másra is szükség volt ahhoz, hogy ez az ezüstérem megszülethessen. Az akkoriban állandó riválisaink közül talán az NDK-val játszottuk a legfárasztóbb meccset, amely végül döntetlenre végződött. A másik „mumusunktól”, a jugoszlávoktól viszont egy góllal (16-17) kikaptunk, így csak akkor lehettünk másodikok, ha a már biztos első szovjeteket legyőzzük. Ez végül hatalmas küzdelemben, 15-13-ra sikerült is.
– Miként látja a mai legjobbak helyzetét?
– Annak idején mi alapvetően eksztázisban játszottuk a meccseinket, ezt a harcmodort ma nem mindig látom viszont. Az is igaz, hogy a válogatottak jelentős része keveset lehet pályán a klubcsapatában. Így nem egyszerű megszakadni, mert egyszerűen nincs rá lehetőségük.
– A külföldiekkel jócskán „megpakolt” Győr és a Ferencváros is komoly leckéket kapott a napokban.
– Számomra az idei szezon legnagyobb meglepetése az, hogy Bukarestben két, igen komoly játékerőt képviselő klubcsapatot sikerült a románoknak összeverbuválniuk. Mindkét csapat igen magasra is eljuthat a BL-ben tavasszal. Ami a magyarokat illeti, korábban is lenyilatkoztam, most is tartom, a legtehetségesebb játékosunk a fradista Klujber Katrin. Sajnos, nem elég magas, viszont óriási keze van! További fejlődését várom…
– És szűkebb hazájában mi újság?
– Még a kilencvenes évek közepén vertünk sátrat az Őrségben, Szentgyörgyvölgyben, ahonnan 20 kilométerre van Lenti városa. Nagy örömünkre immár a sok év óta várt sportcsarnokunkban – amelyet rólam neveztek el – játszhatnak csapataink. Nem kevesebb, mint kilenc, korosztályos együttest edzünk férjemmel. Nagy terveink nem lehetnek, mivel az általános iskola befejezése után sokan már Zalaegerszegre mennek középiskolába, majd a következő állomás legtöbbször Szombathely lehet. A megyei női bajnokságban játszók között mindössze négy, felnőtt korú játékosunk szerepel, a többiek mind a korosztályosok közül kerülnek ki. Szívesen csináljuk a dolgunkat, amíg lesz erőnk hozzá – fejezte be a „Kézisek kézise” szavazáson győztes, bizony már nyugdíjkorúvá „érett” Gódorné Nagy Marianna.
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 1
