Idejében tudtam Papp háromszoros ökölvívó olimpiai bajnok 95. születésnapjának időpontjáról, így az is evidens volt számomra: róla mindenképpen meg kell emlékeznem. Ő ugyanis azon kevesek közé tartozott életében, aki nem csak az aranyérmeivel kápráztatta el ismerőit és tisztelőit, hanem legalább annyira emberségével is.
Papp László a világbajnoki övvel (fotó: jochapress)
Bár nem voltam a szűk baráti kör tagja, ám Ő ennek ellenére ugyanúgy fogadott, mint a hozzá legközelebb állókat. Ma is örömmel tölt el az a megtiszteltetés, hogy a 75. születésnapján én fényképezhettem a nagy családi-baráti összejövetelt.
Laci bácsi már akkor sem volt egészséges, egyébként én most elsősorban a régebbi időkre szeretnék emlékezni és emlékeztetni. Például arra a hatalmas szívre, amely ebben a dinamitöklű magyarban lakozott. Mert nagy szíve volt, mindenkin segíteni akart. Máig is jól emlékszem, amikor 1969-ben, csetlő-botló újságírói próbálkozásaim egyik legelső alkalmával a Kálvin tér sarkán azóta már régen lebontott Városkapu Eszpresszóban ugyanolyan természetességgel beszélgetett velem, mint a legrangosabb, befutott sajtómunkásokkal tette volna.
Akkoriban sokszorosan nehezebb volt egy használható fényképet szerezni. Márpedig kép nélkül nem teljes egy akármilyen írás sem.
„Tudod öregem, már nincs képem, mert mind széthordták a kunyeráló újságírók. Vissza persze leginkább nem szokták hozni. A legutóbb is meglátott az utcán az egyik adósom, hát inkább gyorsan átment a járda túlsó oldalára”
– mesélte minden harag nélkül. Azután persze csak került egy Farkas József felvétel, amit sikerült lemásoltatni és visszajuttatni az ugyancsak megritkított családi gyűjteménybe.
A kilencvenes években is jártam náluk az Óra utcában – akkor még egészen jó egészségnek örvendett. A csapongó beszélgetés során sok minden szóba került. A Mestert egy dologban semmiképpen nem lehetett vallomásra bírni. Ő ugyan is élete végig nem mondta ki annak a sportvezetőnek a nevét, aki megvétózta az Amerikába tervezett profi világbajnoki címmérkőzését. Pedig már nagyon sokan tudták a suttogó pletykák révén, hogy az akkori élet és halál urainak egyike, Kutas István döntött úgy, ahogy.
Papp Laci és családja millió dollároktól esett el, pedig az akkori pénz egysége sokszorosan többet ért, mint a mai dollár. Ő mégsem szidta, sem nem átkozta a vétózó főnökét, mert ő komolyan gondolta a katolikus hitével együtt elfogadott isteni törvényeket.
Bár még életében könyv jelent meg róla, ha érdemi tollforgató nekiállna, akár még további kettőt is megformázhatna. Jómagam jelen helyzetemben annyit tehetek, hogy megköszönöm az ő életét, az összes, személyéhez kapcsolódó eseményt, történést, a sikereket és a még azoknál is fontosabb emberséget.
Így, csupa nagybetűvel: az EMBERSÉGET!
(jochapress / Jocha Károly)
