Remélhetőleg végleg pont került a magyar női kézilabdázás abszolút sikertelen szakaszának végére azzal, hogy a bíróság jogerősen elutasította a női válogatott korábbi, három és fél éven át volt kapitányának, a dán Kim Rasmussennek a Magyar Kézilabda Szövetséggel szembeni keresetét. Ez az önkontroll dolgában ugyancsak szerényen álló szakember ugyanis ahelyett, hogy a magyar női kézilabdázás történetének egyik legnegatívabb eredménysorát produkálva, szép csendben eltűnt volna a színtérről, még ő vett fel támadó pozíciót.
Kim Rasmussen. Fotó: Kovács Anikó/MKSZ
Honnan volt ez az e hónapban 50 éves vándoredző ilyen „bátor és merész”, hogy nyilvánvalóan elmarasztalható, erősen negatív szerepjáték után még neki állt feljebb és anyagi keresettel fordult a bírósághoz? A kérdést nem lehet egy-két félmondattal megválaszolni, a miértekre érdemes hosszabban is visszatérni.
Az első hiba már Rasmussen szerződtetésénél megesett. A döntéshozók ugyanis el voltak bűvölve a jelölt eredménysorának kétségtelenül sikeres fejezeteitől. Kétszer negyedik hely a lengyel válogatott élén világbajnokságon, a CSM Bukarest csapatával pedig – éppen a Győr rovására – első hely a Bajnokok Ligájában. Nagynak tűnő név, ráadásul külföldi is. Pedig egy edzőnek – bármilyen nemzetiségű is az illető – lehetnek „kicsúszott” eredményei is. Például azért is, mert a rábízott együttes eleve olyan jó erőkből áll, hogy a garnitúra szinte viszi magával az edzőt.
Szóval Rasmussen „elbűvölte” a magyar döntéshozókat, s mindjárt le is igazolták potom négy esztendőre. Semmi 1+2, 2+2 vagy hasonló változat szóba sem jött. Maradt az életbiztosításnak tűnt négy szezon, benne sorsformáló világversenyekkel. A mi emberünk pedig nem kapkodta el a dolgokat, nem kapott sérvet a sok tennivalótól, az élvonalbeli klubok edzésein sem volt túl gyakori vendég, viszont minden hónapban rendszeresen hazalátogatott Dániába és nem is csak 3-4 napokra. Ez a módi még akkor sem lehetett volna egyértelműen jó, ha a válogatottnak szalad a szekere. Külföldről érkező kollégáinak döntő többségéhez hasonlóan ő sem szakadt meg a magyar nyelv tanulásában, s mivel a magyar válogatottak jelentős része nem beszél olyan szinten angolul, ami például az időkéréseknél a tanácsok gyors megértéséhez kellene, így ez a hiányosság is csökkenthette az elvégzett munka hatékonyságát. (Egyébként ezt a hiányosságot a szerződéskötéseknél kellene kiküszöbölni a magyar nyelv bizonyos szintű elsajátításának kötelezővé tételével… A labdarúgó válogatott olasz kapitánya, Marco Rossi például még kilenc év elteltéve sem tud, vagy nem akar magyarul tanulni-beszélni.)
Szóval ezért, azért vagy amazért, de
Rasmussen kapitány olyan gyenge eredménysort produkált, amelyet finom megfogalmazásban a „hajnali harmattal” is szoktak jellemezni.
Ám ezt a „bukfencsorozatot” neki valamiért elnézték, sőt! Menet közben még fizetésemelést is kapott valamelyik elnökségi tag ajánlására, mert szegénykémnek kevesebb volt a pénze, mint a férfiak kapitányának.
A vele szemben alkalmazott, végtelen türelemmel kapcsolatosan jut eszembe, hogy a mindenkori szövetségi vezetés a magyar szakvezetőkkel szemben sokkal katonásabb hangon tárgyalt. A férfiválogatottnál tűzoltóként beszállt Hajdu Jánosnak például órákon keresztül kellett megvédenie a 2009-es világbajnokságon elért 6. helyezésről írásban beadott szakmai jelentését egy elnökségi ülésen. Rasmussen pedig gond nélkül érhette el a kétszámjegyű helyezéseket a világversenyeken, minden különösebb tetemrehívás nélkül, pedig már jóval korábban fel kellett volna őt állítani.
Hogy mennyire nem szerencsés a külföldieknek a magyar szakemberek kárára történő favorizálása, azt talán legjobban a 2015-ben itt „vendégtanárként” meg-megjelent – egyébként vitán felül kiváló és eredményes – Talant Dujsebajevnek a férfiválogatott élén eltöltött idejével és munkájával lehet példázni. A kirgiz származású világnagyságot szintén „megvettük” kapitánynak, feltehetően minőségi honoráriumért, hogy azután abszolút hevenyészett munkát végezzen. Néhányszor „belátogatott” Magyarországra, miközben helyi segítői (Sótonyi László és Bartók Csaba) jól-rosszul, de vitték a dolgokat. Sikerült is Dujsebajevvel kitetetni az akkor élete formájában játszó Lékai Mátét az Eb-re utazó válogatottból azért, hogy a hozzá képest elég gyengécske, karakter nélküli Faluvégi Rudit „betolják” a nemzeti együttesbe. Többek között azért, hogy néhány válogatottsággal a háta mögött, jobb pénzért lehessen kiközvetíteni külföldre. Az akció sikerrel is járt, Rudit eladták, a tarifa emelkedésének mértékéről csak Bartók Csaba tudna hitelesen nyilatkozni. Ami viszont tény: a válogatott drasztikusan leégett az Európa-bajnokságon, hiszen nyolc meccséből csak egyet tudott megnyerni. Rudi pedig az elmúlt hat év során sehol nem tudott maradandót alkotni.
Szerencsére a Dujsebajev-féle ingázás – remélhetőleg végleg – kikerült szövetség repertoárjából. Kérdőjeles megoldások persze azóta is születtek.
Itt van például a férfiválogatottnál kialakult helyzet. Az elért eredményhez képest jókora sajtómegjelenést kapott a korábbi másodedző, Chema Rodriguez, aki a balul sikerült idei Európa-bajnokságon még papíron másodedző volt, de a vak is láthatta, hogy gyakorlatilag ő dirigálta a legénységet, miközben a papíron szövetségi kapitány, Gulyás István a harmadik sorból hallgatta. Azt az állományt, amelynek tagjait összességében nemzetközi szinten nézve is komoly sikerekre képesnek kell minősíteni. A sikertelen Eb-t követően Chema már nem csak a korábbi gyakorlat szerint, de papíron is a válogatott vezetőedzője lett. A hatalmas hazai drukkerhad előtt „kiharcolt” 15. helyet pedig semmilyen érdemi kritika nem érte. Érkezett viszont egy újabb külföldi vendégszereplő, a férfiválogatott másodedzői tennivalóinak ellátására. A spanyol úriember angolul sem beszél, csak spanyolul. Lehet, hogy a fiúk az angol mellett spanyol nyelvórákra is járni fognak ezután?
Attól sem lehet elragadtatásba esni, hogy az egyik meccs közvetítésekor a tévériporter által egyszerűen csak „agytrösztként” aposztrofált Chema csak 2023 nyarától áll teljes mellszélességgel a magyar férfiválogatott rendelkezésére, mert addig még bokros pénzszerzési kötelezettségének kell helytállnia idegenben. Ezt a kis bibit is szó nélkül el kell fogadnunk, hiszen az a legfontosabb, hogy a spanyol edzők sok éve tartó inváziója folytatódjék Magyarországon.
Mielőtt bárki is azzal vádolna, hogy csak a negatívumokon „rugózok”, előjelet váltanék és a pozitív oldalon folytatnám.
A magyarul nem tudó és megtanulni nem is akaró edzőkoszorúban üde színfolt a nők ugyancsak nem régen kinevezett kapitánya (2021 augusztusában), Golovin Vlagyimir.
Ez a szakember évtizedek óta hazánkban él, megjárta az edzők szamárlétráját, elismerten vannak szakmai elképzelései és azokat igyekszik is következetesen megvalósítani. Különösen nagyra tartom a junior női válogatottal elért sikereket, amelyek mellett legalább annyira fontos az, hogy korábbi, tehetséges tanítványaival is foglalkozhat a felnőtt válogatottnál.
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 39
