GoRio2016! edzőtábor – parasportolóink edzőtáborban készültek a paralimpiára

BringaSport – 2016.03.04 – A Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Kerékpársportok Szövetségének segítségével a parasport szakág paralimpiai és siketlimpiai kerettagok összetartó melegégövi edzőtáboron vettek részt.

IMG_0188

Butu Arnold Csaba (pilótája: Garamszegi László) a TuttoBici-Hungarofondo klub tagjai két turnusban (január és február), míg a BVSC-Zugló kerékpárosai Barkóczi Péter, Földi Bence és Csontó Ádám, Illés Erika vezetésével a februári turnushoz csatlakozva vettek részt az edzőtáborban.

Sajnos Ocelka Róbert, az FTC kerékpárosa nem tudott végül a táborban részt venni, mivel újabb pilótaváltás vár rá az év elején. Továbbra is várja a klub és a Szövetség a jelentkezőket!

IMG_0163

Butu Arnold Csaba beszámolója a körülményekről:

“Az első edzőtábor két hetében, január 16-30 között elsődlegesen a kilométerek gyűjtése volt a cél. Első napokban jó időjárási viszonyok mellett indult be a GoRio2016 program. Napi 100-150 km, laza tempó. Sikerült hegyet is találni, és a vakszerencse úgy hozta, hogy pont a leghidegebb napon és esőben értünk fel a tetejére, ahonnan 10-18 fokos lejtők vezettek le. Tandemmel nem volt leányálom vizes úton lejönni, bizony volt olyan szakasz ahol taszítanunk kellett lefele a bicót, miközben rettenetesen fáztunk. Utólag derült ki, hogy bementünk a viharzónába, ahol a helyiek abból élnek, hogy a fentrekedt turistákat hozzák le. A két hét alatt több mint 1500 km-t gyűjtöttünk.

A második periódusban február 9-23 közt már sokkal jobb időnk volt. Szépen összegyűltünk, eljött velünk Barkóczi Péter, Földi Bence, Csonto Ádám valamint Illés Erika edző. Ekkor mi már elkezdtük a résztávozásokat. Első nap rövid, 500 méteres sprintekkel indítottunk, második nap 5 km, majd harmadik napon a majd 1000 méteres hegyecskét másztuk meg erőltetett tempóban. A négynapos blokk utolsó napja rövid, laza, átmozgató edzéssel és rengeteg pihenéssel, regenerálódással telt. Mint már említettem, az időnk kellemesen meleg volt, 20-27 közti hőmérséklettel.

A két edzőtáborban összesen több mint 2500 km-t edzettünk és úgy érezzük, hogy megtettünk pár rendkívül fontos lépést egy jó riói szereplés érdekében.”

A Butu-Garamszegi páros már Svájcban az UCI WCC központban van, ahova is a novemberi edzőtábor sikerei után, újra meghívást kaptak, hogy március 3-15 között a lehető legprofesszionálisabb körülmények között készülhessenek az olaszországi Pálya Világbajnokságra. Amely március 16-20 között kerül megrendezésre és a páros mindhárom távon (Sprint, 1km, 4km) kipróbálja magát. Fő versenyszámuk, amire készülnek Svájcban a 4000m üldőzéses verseny lesz. Természetesen az eredményekről beszámolunk.

Forrás: www.bringasport.hu – RSS