Grátz Vilmos: „Egyre lelkesebbek a válogatott iránt!”

Három osztályból több mint 70 játékos vett részt a nemzeti csapat try-outján, Budapesten.

Elkezdődött egy fontos út a címeres együttes számára, ugyanis az Európa-bajnokságra való felkészülés az elmúlt héten egy próbajátékkal kezdődött, amire mindhárom vonalból érkeztek résztvevők. Sok új arc és rengeteg fiatal jelent meg, illetve próbálkozott, hogy megkapják a lehetőséget, hogy csatlakozzanak a válogatott augusztus közepén megrendezésre kerülő edzőtáborába. Grátz Vilmos szövetségi kapitány elmondta, céljuk volt, hogy nyissanak minden osztály felé. Így mindenki magáénak érezheti a csapatot.

„Örülünk neki, hogy évről évre egyre lelkesebbek a válogatott iránt ezek a játékosok, és ez a tendencia csak jobb lesz” – fejezte ki örömét a szövetségi kapitány. – „Minden évben egyre többen jönnek megmutatni mit tudnak, idén is 70-80 közötti volt létszám. A nemzeti csapat számára azonban most a legfontosabb egy bő keret kialakítása, amiből könnyen megtaláljuk azt a 47 főt, aki az utazó keretben szerepelhet, illetve azt a 47 főt, akik itthon játszanak. Ez egy 75-ös létszámú játékosállományt jelent. Sok poszton 5-6 olyan ember vett részt a try-outon, akik esélyesek lehetnek a bő keretbe kerülésre. Talán a rúgó és az irányító poszt volt kevesebb.”

67236399_2664467873582784_1666159457844854784_o

Grátz Vilmos négy éve vette át a piros-fehér-zöld alakulatot, amely egy nagy fejlődésnek indult azóta. Meglett az első győzelem és a Three Nations Cup-ot is megnyerte a válogatott. Idén viszont a try-out egyik fontos célja volt a jövőbe tekintés is.

„Gondolnunk kellett a csapat jövőjére is” – emelte ki Grátz Vilmos. – „A széles keretbe is bekerülhetnek ilyen tehetségek, de az még nem biztos. Ahogy az sem, hogy ezután a keretszűkítést túlélik, mert a jövő mellett a 2020-as egyetemi világbajnokságra is gondolnunk kell. Nem szeretnénk őket emiatt is dupla terhelésnek kitenni. De ők egyértelműen nemcsak az egyetemi, de a felnőtt válogatottnak is fontos részei lehetnek a jövőben.”

A hétvégi try-outon részt vett játékosok közül 25-en kerülnek be a bő kertbe. Az első edzőtábor augusztus 17. és 20. között lesz Székesfehérváron, azonban a szakmai stáb több ilyen alkalmat is fog szervezni az ősz folyamán. Nemzeti csapatunk október 12-én Spanyolországot fogadja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, majd 26-án Belgium vendége lesz. A cél, az A-csoportba való feljutás.

Fotó: DigitalSport, Magyar Amerikai Futball Válogatott facebook

Forrás: http://mafsz.org – RSS