Grátz Vilmos: „Elméleti síkon 2021-ben folytatnánk”

Idén nemzeti csapatunk nem tudja tovább nyújtani sikersorozatát, hiszen a koronavírus-járvány miatt elmaradnak az Izrael és a Törökország elleni meccsek.

A koronavírus-járvány nemcsak a klubcsapatok életére volt hatással. A magyarországi alakulatok ugyan ősszel ismét pályára léphetnek, de a válogatottnál már más a helyzet. Mint ismert, idén Izraellel itthon és Törökországgal pedig idegenben kellett volna megmérkőznie a címeres csapatnak a B-csoportos Európa-bajnokságon, amely a járvány miatt már biztosan nem fog megvalósulni. 2021-ben azonban jó eséllyel megrendezésre kerülhetnek ezek az elmaradt találkozók. Magyarország remek előjelekkel várhatta a két párharcot, hiszen a csoport két magasan jegyzett válogatottját, Belgiumot és Spanyolországot le tudta győzni, így karnyújtásnyira került ahhoz, hogy az A-csoportba lépjen.

Grátz Vilmos szövetségi kapitány szerint nagyon rosszkor jött ez a járvány, hiszen idén tervben volt egy keretfiatalítás is. Szerinte anyagi feltételeknek is teljesülniük kell ahhoz, hogy folytatni tudják azt a kiemelkedő munkát, amit elkezdtek.

Fotók: DigitalSport

Magyar Amerikai Futball Szövetség: Mennyit tudnak majd foglalkozni idén a válogatottal?
Grátz Vilmos: Mint tudjuk, az IFAF lemondta az egész válogatott szezont. Egyelőre a szövetségen belül is arra a döntésre jutottunk, hogy a nemzeti csapatot félretesszük addig, amíg nincs válogatott idény. De össze fogunk ülni az edzői stábbal megbeszélni, hogy mi hogyan tervezzünk tovább, mert nagyon elhúzódik a mi vállalt szerepünk a válogatottnál. Kérdés, hogy tudjuk-e vállalni a 2021-et annak ellenére, hogy tulajdonképpen ez lenne a vége. De azt gondolom, hogy fölgyúrjuk még egyszer az ingujjunkat és megcsináljuk. De biztos vagyok abban, hogy anyagilag is, és emberállományban is egy sokkal nehezebb helyzet elé állunk a következő szezon szervezésekor.

71951776_2583266335064206_4114467417030131712_o

MAFSZ: Mik a feltételei annak, hogy folytatni tudják a korábban elkezdett munkát?
GV: A probléma az – nem hiszem, hogy nagy zsákbamacskát árulok–, hogy nem sokat költöttünk a válogatottra, de valószínűleg még annyi sem lesz rá a közeljövőben, mint amennyi eddig volt. És például, hogy Törökországba elutazzunk, ahhoz pénz kell. Ha nem lesz meg ehhez az anyagi forrás, akkor egyszerűen nem tudjuk vállalni. Nagyon reméljük, hogy meg tudjuk ezt szerezni, de most még nem látjuk, honnan fogjuk ezt a támogatást előteremteni. Ennek is meg kell valósulnia.

MAFSZ: Esetleg így átalakulhat a keret is, hiszen korábban már megemlítette, hogy valaki az utolsó évét tölti majd a nemzeti csapatnál.
GV: Még ezzel kapcsolatban nincsenek tapasztalatok. Csak azt látjuk a csapatainknál, hogy náluk is bizonytalanság van. A bajnokságot viszont ki kellett írnunk. Kicsit reménykedünk benne, hogy minden folytatódik ott, ahol vége lett. Nyilván lesznek játékosok, akik abbahagyják a futballt, nyilván kevesebb játékosra számíthatunk. Az egész szervezetet újra fel kell építeni, de legalább nem a nulláról.

72263358_2583263478397825_7512086555926724608_o

MAFSZ: Ugye szó volt a generációváltásról, a fiatalok beépítéséről is. Ez a koncepció mennyiben fog változni?
GV: Nyilván foglalkoztunk ezzel. Sőt, ha ez az év lett volna, akkor a megújulásról szólt volna. Lehet, hogy így még inkább a megújulásról kell, hogy szóljon a következő. Nagyon nehéz dolog út közben megújulni, de ez feladatunk is. Azért gondolom, hogy a stábbal egy nagyon komoly megbeszélést kell tartanunk, mert nem az a feladatunk most, hogy gyűrjük le ezt a következő évet, mert úgy fejezzük be szépen. Az, hogy van-e erő, akarat a stábban, hogy sok mindent újrakezdjen, újraépítsen a válogatotton belül.

MAFSZ: Mi várható 2021-ben, ha már idén ugye nem lesz válogatott szezon?
GV: Arra jutott a Skype-konferencia, hogy a 2020-as idényt, elméleti síkon 2021-ben folytatnánk, és kétféle variációt vázolt fel a nemzetközi szövetség a tagszervezeteknek. Az egyik, hogy nincs gond és megszervezzük ugyanezeket a meccseket 2021-ben. Ebben csak az a probléma, amiről pontosan beszéltem, ha az anyagi problémák miatt kiesnek nemzetek, akik tagjai voltak ennek az egésznek. Az az elméleti megállapodás, ha nem kritikus mértékű a kiesés, tehát például a B-csoportból, ha csak egy ország esik ki, illetve az A-csoportból is hasonlóan 1-2 ország esik ki, akkor ott folytatódik minden, ahol korábban. Ha viszont több ország nem tudja folytatni, akkor át kell tárgyalni a továbbiakat.

72104436_2583266991730807_4190446277554601984_o

MAFSZ: Nemrég az American Football International közzé tette Európa top válogatottjait, amelyben Magyarország a 10. annak ellenére, hogy B-csoportos. Ez gondolom nagyon sokat jelent?
GV: És ebből nem szabadna lejjebb adni! Szerintem nagyon fontos a mi nemzetünknek a válogatottunk szereplése egy sportágban. Én és az egész szövetség is azt gondolja, hogy ez egy nagyon fontos kritérium. Azonban nem olyan fontos, hogy feláldozzunk mindent érte, akár minden anyagi forrást. És ha folytatni fogja ez a stáb, akkor ez a stáb, ha esetleg egy új, akkor nyilván a következő fog dolgozni azon, hogy ugyanezt a színvonalat tudja a válogatottunk. Számunkra a nemzeti csapat szempontjából, a szövetség fejlődése szempontjából, a magyar amerikai futball szempontjából rettenetesen rossz időpontban tört ki a járvány. Mindent, ami számunkra fontos –a 2019-es esztendő, a 2020-as egyetemi vébé, a válogatott feljutás 2020-ban az A-csoportba, egy emiatti minisztériumi segítség– egy vírus keresztülhúzta. És még nem látjuk azt pontosan, hogy mikor lehetnek meg újra ezek a lehetőségeink.

Forrás: http://mafsz.org – RSS