Grosjean örül, hogy a Haasra váltott

F1

2016. április 7. csütörtök, 19:00

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Romain Grosjeanról el lehet mondani, hogy szárnyal a Haasszal, mivel az első két futamon egy 6. és egy 5. pozíciót szállított az idén debütáló alakulat számára. Elmondása szerint nagyon boldog az új csapata légkörében.

A francia versenyző jól érzi magát az új istállójánál, ami nem is csoda, hiszen két verseny alatt 18 pontot gyűjtött és jelenleg az ötödik helyen áll a világbajnoki pontversenyben. Ez egy remek szezonkezdet volt a számára, és úgy tűnik, hogy folytatódhat is a debütáló istállóval a remeklése a szezon további részében is.

Grosjean lelkesen indította a mostani nyilatkozatát is, melyben a csapatváltásáról is szó esett: „Nagyon boldog vagyok… Tartozom az egész Lotusnak, a Renault-nak, és azoknak a srácoknak, akik engedték, hogy a saját utamat járjam. Azért hoztam meg ezt a döntést, mert hittem ebben a projektben és láttam már eleget ahhoz ezután a néhány év után az F1-ben, hogy tudjam, ez egy jó váltás lehet, és erre ma itt a bizonyíték.”

 Dppi_grosjean_03.18.

A francia elmondta, hogy mi inspirálta abban, hogy az új istállóhoz szerződjön: „Ez talán olyan, ami segíthet a fejlődésemben is. Most egy más környezetben vagyok, ahol nagyon meleg fogadtatás várt engem, ők egy tapasztalt pilótát akartak szerződtetni és belém fektették a bizalmukat… Ha az ember befejez egy versenyt, akkor fáradt, mert az elég sok energiát vesz el, de másrészről feltöltődik magabiztossággal, ami nagyon jó érzés.”

„Már a tesztek alatt tudtam, hogy a szezon korai szakaszában szerezhetünk néhány pontot, mert úgy gondoltuk, hogy a tizedik és a 13. vagy a 14. hely környékén vagyunk. Ha valamit még pluszban elér az ember, még előrébb tud végezni, de nem, ennyi pontot szerezni már az elején, azt hiszem erre senki sem számított!” – fejezte be Grosjean boldogan a mondandóját.

Forrás: www.formula.hu – RSS