Guardiola állítólag színt vallott

Mégis marad az FC Barcelona edzője Pep Guardiola. Legalább is ezt írják.
Ha lehet hinni a spanyol sajtónak, akkor vége a találgatások időszakának.
Pep Guardiola a spanyol sajtó tudomása szerint ráállt arra, hogy legalább egy évig meghosszabbítsa a szerződését.
A Barcelona elnöke, Sandro Rosell egy baráti vacsorán leült a trénerrel, aki elárulta, hogy további egy idényre mindenképpen maradna tisztében. Ez azonban kevés a klubvezetőnek, aki úgy véli, sokkal jobb lenne, ha két évre hosszabbítana a szakvezető. Most majd ezen folyik a huzakodás.
– Ha nem két évig marad az edzőnk, csak egy idényre, akkor 2013 tavaszán és nyarán megint jönnek az idegőrlő hetek, hónapok, hogy elmegy tőlünk vagy marad nálunk. Ezért szeretném biztosítani a klubot, csapatot arról, hogy 2012 nyarától két éven keresztül ismét számíthatunk a szakértelmére – hangsúlyozta Sandro Rosell.