Gulácsi: „Legyen eggyel több védésem, mint Neuernek” – a horrorbíró lehet a kabalánk Münchenben

Marco Rossi szövetségi kapitány mellett az RB Leipzig kapusa, Gulácsi Péter vett részt a magyar válogatott keddi, a holnapi Németország elleni Eb-csoportmeccset felvezető online sajtótájékoztatóján.

Bundesliga-kapus a német válogatott ellen

Nekem olyan téren ez egy különleges mérkőzés lesz, hogy az Allianz Arénában már többször védtem, ismerem azért a német csapatnak a nagy részét, találkoztam már velük, játszottam ellenük vagy velük együtt. Ilyen téren ez nyilván egy speciálisabb mérkőzés nekem talán, mint a másik kettő, a másik kettő másért volt különleges mérkőzés, mivel hazai pályán játszottunk. Ezen a szinten felkészülni ilyen típusú, ilyen szintű játékosokra nyilván nem olyan könnyű, csapatként kell fölkészülni, tehát nem csak nekem kapusként, ugyanúgy a többieknek is ismerniük kell a német válogatott erősségeit és gyengéit. Persze nekem nyilván kicsit több személyes tapasztalatom van egyes játékosokkal kapcsolatban. Olyanok játszanak majd, akiket azért jól ismerhetünk, illetve a keret összes tagja jól ismerhet. Próbáltuk nyilván ugyanúgy őket is kielemezni, mint ahogy a franciáknál vagy a portugáloknál tettük. Remélem, hogy ugyanolyan hatékonyak leszünk ellenük is, mint voltunk nyolcvanöt percig a portugálok, illetve kilencvenöt percig a franciák ellen. Próbálunk majd holnap egy jó teljesítményt nyújtani, fókuszálunk a meccsre, tudjuk, hogy mekkora sansz van előttünk, és igyekszünk a lehető legjobbunkat nyújtani, hogy az országunkat, a szurkolóinkat büszkévé tudjuk tenni.

Neuer vs. Gulácsi – egy szinten tartja magát a német világklasszissal?

Alapvetően nem sok kapust tartok egy szinten Manuel Neurerrel…

Nyilván egy-egy mérkőzésen az ember nyújthat jobb teljesítményt, mint a kollégája, nekem ez lesz nyilván holnap a célom, hogy eggyel több védésem legyen, eggyel sikeresebb legyek, egyszerűen szólva, hogy jobb teljesítményt nyújtsak.

Hogy ha ez sikerül, akkor nyilván már ez egy jó alap arra, hogy mint csapat is sikeresek legyünk. Manuelt az utóbbi évtizedek legjobb kapusának tartom. Azt, hogy ő-e a történelem legjobb kapusa, azt nálam nagyobb szakemberek el tudják dönteni, de amit az elmúlt években, évtizedekben elért, az önmagáért beszél, Mindent megnyert, fontos pillanatokban, fontos védésekkel segítette a csapatát, ezért nekem egy nyilván ott van legelől ebben a sorrendben.

Téma volt-e az öltözőben, hogy az orosz Karaszjov lesz majd a játékvezető Münchenben?

Őszintén szólva nem. Azt, hogy ki a játékvezető, egyrészt nem mi döntjük el és nem tudjuk befolyásolni, másrészt pedig egy olyan jelenetből kiindulni, ami egyébként most, hogy ha az ember nyilván semleges szemmel nézi, akkor teljesen máshogy látja…

Teljesen felesleges ezzel foglalkozni, bízom benne, hogy holnap szerencsét fog hozni, azért ha úgy vesszük, vele az előző Európa-bajnokságon, az egyik sorsdöntő mérkőzésen kiharcoltuk a továbbjutást, hogyha ez holnap is így lesz, akkor szerintem azt mindannyian aláírjuk…

Eddigi müncheni eredményeiről

Az én szempontomból a 3-3-ra végződött bajnoki (2020 decemberében – a szerk.) nem a legemlékezetesebb meccs, viszont előtte sikerült itt Münchenben kétszer is egy pontot szerezni. Előtte épphogy csak 1-0-ra kikaptunk, volt azonban két nagyon jó meccsem egymás után. Azért már jártam itt párszor, de ha jól tudom, nyerni még nem sikerült. Szóval, ha úgy van, akkor lehet, hogy itt az ideje. Bízom benne, hogy holnap sikerül. Ahogy említettem, az első két meccs más szempontból, de szintén nagyon különleges volt. Remélem ez a holnapi is az lesz.

A németek Thomas Müller nélkül állhatnak fel

Thomast a Bundesligából is jól ismerem, és az említett 3-3-as meccsen kétszer is betalált, tehát ilyen téren – pláne, hogy ő azért hazai pályán játszana itt az Allianz Arénában – nekünk nem hátrány nyilván az, hogyha esetleg nem tud játszani. Persze ezúton is jobbulást és gyors felépülést kívánunk neki! Ettől függetlenül a németek soraiban rengeteg jó játékos van, biztos vagyok benne, hogy a kvalitás szempontjából tudják őt pótolni. Ettől nem lesz könnyebb a mérkőzés nekünk, viszont csapatként kell jó teljesítményt nyújtani, úgy kell jól védekeznünk, lezárni a területeket, kompaktnak lennünk és a németek erősségeit – amennyire lehet – visszaszorítani.

Hogy ha ez sikerül, akkor egy hasonló mérkőzés kijöhet belőle, mint esetleg volt a francia meccs, reméljük, hogy még egy kicsit jobb végeredménnyel…

Eb 2020: A Fradi felhívása, nemzeti színekbe öltözik a Groupama Aréna – az összes hír az Európa-bajnokságról itt!