Gurisatti Gréta: Érmet szeretnénk

Ma utazik a voloszi vb-re női U20-as válogatottunk. Az elutazás előtt a csapat mindig mosolygós, jókedvű játékosát, Gurisatti Grétát kérdeztük: felkészülésről, esélyekről és vágyakról.

Gurisatti Greta01

Az új szabályok érdekesebbé tehetik a vb-t, – ugye a voloszi megmérettetésen öt az öt elleni játék lesz, – így több mozgást és pörgősebb játékot láthatunk. Mindenesetre a lányok bizakodók, köztük Gréta is, aki óvatosan fogalmaz az érem színével kapcsolatban, de haladjunk sorjában…

Gurisatti Gréta a vizipolo.hu-nak:

– Már nagyon várom, hogy menjünk Voloszban. Nagyon izgatott is vagyok, hiszen a felnőtt válogatottal kezdtem meg a felkészülést, így egy hónappal többet edzettem, mint a többiek. A dunaújvárosi tornán mind védekezésben, mind pedig támadásban, úgy gondolom, hogy nagyon jól játszottunk. A tavalyi évben kikaptunk a kanadai válogatottól, most megvertük őket, úgy érzem fizikálisan is sokat erősödött a csapat.

– Az új szabályok adta lehetőségek, hogy látod, mennyire ízlik a csapatnak?

– A lehető legjobb dolog történt velünk. Úgy gondolom, nálunk egyénileg mindenki olyan dolgokat tud, amit más válogatottakban nemigen tanítanak meg. A nagyobb darab embereknek nyilván nem kedvez ez a játék, hiszen sokat kell úszni. Mi kisebbek vagyunk, váratlan dolgokra is képesek lehetünk a mérkőzések folyamán. 

– A vb csoportban találkozunk Dél-Afrikával, Új-Zélanddal és Brazíliával…

– Az első meccs tökéletes lesz Dél-Afrika ellen, hiszen lesz ideje mindenkinek megszokni a vb-hangulatot, a medencét és a miliőt, az új-zélandiak ellen is könnyen kellene venni az akadályt. A brazilakat tartom a legerősebbnek a csoportban, nagyon gyorsak, mozgékonyak. Az új szabályok átalakították a mezőnyt, nyilván akik eddig jók voltak, azok ezek után is jók lesznek, lehetnek meglepetések, így mindenki kíváncsian várja a kezdést.

Mit vársz a Vb-től?

– Érmet mindenképp. Minden világverseny előtt azt mondtam, hogy aranyért megyünk, de eddig mindig, amikor ezt mondtam ezüsttel tértünk haza. Most egy kicsit óvatos vagyok, úgy vagyok vele, hogy jó játékkal szeretnék egy aranyat. (fejezte be széles mosollyal Gréta – a szerk.)

A magyar válogatott csoportmeccsei:

Augusztus 17., hétfő:
10:20 Magyarország-Dél-Afrikai köztársaság

Augusztus 18., kedd:
10:20 Magyarország-Új-Zéland

Augusztus 19., szerda:
17:20 Magyarország-Brazília

A vb csoportok:

A csoport: Nagy-Britannia, Japán, Görögország, Oroszország
B csoport: Magyarország, Új-Zéland, Dél-Afrika, Brazília
C csoport: Ausztrália, Olaszország, Kanada, Hollandia
D csoport: Ukrajna, Egyesült Államok, Spanyolország, Mexikó

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS