Gurisatti Gréta felépült, a világligában bizonyítana

Teljesen felépült ujjsérülését követően Gurisatti Gréta, a tokiói olimpiára készülő magyar női vízilabda-válogatott játékosa, aki jövő héten, a világliga athéni szuperdöntőjében bizonyíthat a szakmai stábnak.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd / archív

A Dunaújváros 25 éves játékosa a törés miatt nem tarthatott az együttessel az Egyesült Államokba, ahol az olimpiai bajnok házigazdákkal játszottak felkészülési mérkőzéseket a magyarok.

Gurisatti az M1 aktuális csatornának elmondta, hat hét elteltével tökéletesen begyógyult a törés, és ezen a héten már százszázalékos állapotban készülhet a tengerentúlról visszatérő társaival, akikkel vasárnap indul a görög fővárosban sorra kerülő eseményre.

Gurisatti megjegyezte, Bíró Attila szövetségi kapitánnyal abban egyeztek meg, hogy mind a hat mérkőzésen játszik majd, és mint azt hangsúlyozta, szeretne a csapat egyik húzóembere lenni annak érdekében, hogy az olimpiai keret kihirdetésekor nyugodtan nézhessen tükörbe.

A válogatott játékos elmondta, az a céljuk, hogy a tokiói olimpián megszerezzék a magyar női vízilabdázás első érmét, ehhez azonban egyénileg és csapatként is extra teljesítményre lesz szükség.

(MTI-vizipolo.hu)