Gyárfás Tamás: meg kell találni a közös hangot

Gyarfas MTI01

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerint meg kell találni a közös hangot azután, hogy a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka kedden sajtótájékoztatón komoly kritikát fogalmazott meg a szervezettel szemben.Gyarfas MTI01

“Mi értük vagyunk, ennek bizonyságát kell adni és az is kell, hogy Katinka érezze, tapasztalja ezt” – szögezte le a sportvezető az MTI-nek adott nyilatkozatában. “Bízom benne, hogy helyt tudunk állni, hozzá tudjuk segíteni Katinkát és társait a sikerekhez” – jegyezte meg Gyárfás Tamás.

A Vasas versenyzője azt kifogásolta, hogy a sikeres kazanyi világbajnokság után augusztusban felkészülése körülményeinek javításában kért segítséget a szövetségtől, hogy fenntartsa versenyelőnyét, de ebből az azóta eltelt négy hónapban semmi nem valósult meg. A tavaly a nemzetközi szövetség (FINA) által az év női úszójának választott sportoló kifejtette: olyan masszőrt szeretne, aki vele utazna valamennyi versenyre, továbbá kért privát helyiséget és erősítő gépeket az uszodába, valamint egy videóelemző programot.

“Egy kamerát jelzett, amire szüksége lenne, egy digitális kamerát a stíluselemzésre. Ennek darabja 3 millió forint, Hollandiában rendeltük meg és húszat kértünk, mert olyannyira igaza van, hogy Gyurta Dani, Cseh Laci és a meghatározó klubok mind-mind Katinka kérésének köszönhetően ebben részesülnek. Emellett rendeltünk 73 millió forintért egy kamerarendszert az újonnan átadásra kerülő Tüske uszodába, a Nemzeti Sportközpontokkal már tárgyaltunk ennek az érzékeny rendszernek a beépítéséről” – mondta Gyárfás Tamás a konkrétumokról és megjegyezte: csaknem másfél hónapja még a netánjai rövidpályás Eb előtt volt egy beszélgetés a szövetségben, ahol megfogalmazódtak Hosszú Katinka kérései.

A masszőrről úgy nyilatkozott a MÚSZ-elnök, hogy az a szakember, akit Hosszú Katinka szeretne, Debrecenben él és annak ellenére nem akar Budapestre költözni, hogy magasabb fizetést ajánlottak neki és lakást is béreltek volna a számára. “Ennek ellenére ott volt velünk világkupa-versenyen Dohában, Dubajban, Pekingben és Tokióban, lehet, hogy egy várost tévedek, de az említett helyeken a masszőr ott volt a szövetség költségén” – jelentette ki Gyárfás Tamás, hozzátéve: arról nem tudott, hogy a Komjádi uszodában Hosszú Katinkának a medence partján kellett öltöznie, ezt nagyon sajnálja és orvosolni kell a problémát.

Azzal kapcsolatban, hogy Hosszú Katinka jelezte, többek nevében szólt, Gyárfás Tamás arra kérte a többi úszót is – Gyurta Dánielt, Cseh Lászlót, Bernek Pétert, Verrasztó Dávidot, Kapás Boglárkát, Jakabos Zsuzsannát név szerint is említve -, hogy ha gondjuk van, azt jelezzék, mert ezért van a szövetség, amelynek kötelessége helytállnia.
“Katinka a világ legjobb úszója, a világ egyik, ha nem a legnagyobb sportolója a szememben. Értelemszerűen minden gondolatát, szavát, kérését, igényét komolyan kell venni. Azt viszont nem várhatja el, hogy olyan magasságokba emelkedjen a szövetség, mint amilyenben ő van, mert ilyenből csak egy van, mint Katinka, aki világrekordokat döntöget, tehát az úszószövetség ezeket a csúcsokat nem fogja tudni döngetni, de mindent meg kell tennie, hogy segítse őt és a többieket is. Tény, hogy rendezünk vb-t, épül új uszoda, vannak programjaink, ez azonban nem egyedi, ilyet mások is csinálnak, amit azonban Katinka művel, egyedülálló és utolérhetetlen. Mi azért vagyunk, hogy a csillagokat segítsük, s értük kell, hogy dolgozzunk” – mondta Gyárfás Tamás.
A sportvezető kitért arra is, hogy Hosszú Katinka azt vélelmezi, azért nem kapta meg azt a segítséget, mert a 2017-es, hazai vb promóciójában nem vállalt szerepet.
“Bevallom, nekem az volt a szándékom, hogy ebben a filmben Katinka is benne legyen, megjelenjen, ő azonban azt mondta, ebben most nem vesz részt. Ezt tudomásul vettem, de bevallom férfiasan, magánemberként bántott. Mert itt akárhogy is nézzük, a kormány egy uszodát épít a vb miatt, a jogdíj tekintélyes, mindenki azért dolgozik, hogy ez a világbajnokság olyan legyen, hogy Magyarország büszkén nézhessen bárkinek a szemébe, az egész világ előtt nőjön a tekintélyünk. Nemet mondott, ez engem bántott, de hangsúlyozom, a kamerákat megrendeltük, a külön kamerarendszert megrendeltük, nem ezért nem kapott öltözőt, a masszőr ott volt és a jövőben is szolgálni fogunk, mert ezért vagyunk” – fogalmazott az elnök.
Gyárfás Tamás azt is hangsúlyozta: a legjobb az lenne, ha az együttműködés olyan irányt venne, hogy ha a szövetség Hosszú Katinkát szólítja a vb, a hírverés érdekében, akkor szeretné, ha a versenyző jó szívvel és nem kötelezettségérzet alapján állna rendelkezésre.
A MÚSZ elnöke kitért még Hosszú Katinka edzőjére, egyben férjére, Shane Tusupra is. Gyárfás Tamás szerint az edzővel való megromlott viszonya egy félreértésre vezethető vissza. Tusup azt kifogásolta, hogy a herningi rövidpályás Eb-n annak ellenére nem Gyárfás Tamás adta át az ezüstérmet Hosszú Katinkának, hogy  bemondták a nevét. Emiatt az úszó és férje úgy érzeték, hogy a sportvezető nem értékeli az ezüstérmet.
Gyárfás Tamás kijelentette: nem így megy a díjátadás, egy nappal előbb már értesítik és nincs olyan, hogy a helyszínen nem adja át az ezüstérmet, mert attól a pillanattól már nem lenne se LEN-kincstárnok, se FINA-alelnök, mert megsértené az alapvető etikai normákat.

MTI

Fotó: MTI

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS