Gyógyulóban

A fél évvel ezelőtt súlyos térdsérülést szenvedett Aho Nina felépülése az előzetes tervek szerint halad, de az U20-as Európa-bajnokságot így is kihagyja. A Vasas játékosa egyszerre készül a visszatérésre és az érettségire, s a lelátóról szurkolt a csapattársainak.

Lakner Gábor Fél éve szenvedett súlyos térdsérülést Aho Nina, a Vasas Akadémia korosztályos válogatott irányítója. Felépülése a tervezett menetrend szerint halad, és boldogan újságolja, hogy már egyre több játékelemet képes végrehajtani.

„Most kezdtem el a ziccerezést és a komolyabb kitámasztásokat. Lekopogom, eddig minden rendben van, nagyon sokat javult a térdem. A nyári U20-as Európa-bajnokságot azonban biztosan kihagyom, amit sajnálok, de az még túl korai lenne. Egyeztettem Imreh Ajtony szövetségi edzővel is, így senkit nem ér váratlanul a helyzet.”

u18ahonina

Aho Nina nyáron nem húzhat válogatott mezt  •  Forrás: Fiba Europe

Nina az NB I-es felnőttcsapatban is meghatározó szerepet töltött be a sérüléséig, hiánya pedig egyértelműen érződött a Vasas játékán, és az együttes a bennmaradásértért vívott csatát is elvesztette vasárnap a BEAC-cal szemben.

„Rendkívül rossz kívülről nézni a játékot, szerettem volna a pályán lenni.”

A Vasas az NB I/B-ben folytatja, Nina nélkül. Amint arról beszámoltunk, nyáron az Egyesült Államokban tanul tovább, és a Duquesne Egyetem játékosa lesz. Leendő csapata nagyszerűen szerepelt a bajnokságban, és a rájátszásban is bizonyított.

„Természetesen minden mérkőzésüket láttam, és a monitor előtt szurkoltam nekik. A már ott játszó Kuttor Encsivel is sokat beszélgettem a csapatról. Örülök, hogy ilyen nagyszerű idényt zártak, remélem, jövőre hasonlóan szerepelnek, de már velem a fedélzeten. Júniusban utazom, és ha továbbra is jól halad a felépülésem, akkor az augusztusi európai turnéra, amely Magyarországot is érinti, velük tarthatok.”

Addig is egyszerre készül a visszatérésre és az érettségire, de biztosra vehető, hogy mindkét akadályt sikerrel veszi.

Aztán következhet az amerikai álom valósága.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS