Tyson Fury múlt szombat – a Deontay Wilder felett aratott TKO-győzelem – óta a sportvilág legtöbbet emlegetett csillaga. A 206 centis, 123 kilós Gypsy King rövidke amatőr pályafutásának két legnagyobb sikerét Bernáth István legyőzésével aratta. Azt azonban kevesen tudják, hogy profi karrierje is egy honfitársunk, Gyöngyösi Béla ellen indult el. Nem tegnap, lassan tizenkét éve. Gyöngyösi, a kecskeméti sofőr lapunknak felidézte a neki is emlékezetes, nottinghami összecsapást.
Tyson Fury (b) és Gyöngyösi Béla
– 2008 decemberét írtuk, Győry József volt a menedzserem, és ő szólt, hogy szedjem össze magam, mert Nottinghambe kell utaznom. Persze csak ha akarok, és egy számomra ismeretlen angollal, vagy inkább írrel, mert akkor még írként futott, szóval bizonyos Tyson Furyval kell bokszolnom. Természetesen igent mondtam, jól jött az a kis pénz – már nem emlékszem pontosan, hatszáz vagy nyolcszáz eurót kaptam-e. Huszonkét éves voltam, és az az igazság, mivel gyorsan jött a felkérés, meglehetősen felkészületlenül utaztam ki a meccsre. A táborunkban senki sem tudott semmit Furyról, olyannyira nem, hogy valaki azt mondta, nem kell félni tőle, csak egy kis pocakos, köpcös pasas – emlékezett vissza a ma már 34 éves Gyöngyösi Béla a történelmi távlatban meghatározóvá vált összecsapásra.
Gyorsan kiderült, a „jól értesült” cimbora nagyobbat nem is tévedhetett volna. Mivel a mérlegelést külön tartották, Gyöngyösi csak a szorítóban szembesült azzal, hogy a „pasas” minden, csak nem kis pocakos, köpcös…
– Amikor megláttam, az volt az első sokk. Én sem vagyok egy törpe, 192 centisre nőttem – igaz, valójában cirkálósúlyú voltam, nem nehézsúlyú –, és az az igazság, hogy addig csak nálam alacsonyabb bokszolókkal csaptam össze a ringben. Fury viszont két számmal nagyobb volt nálam, és gyorsan kiderült, semmi esélyem ellene. 134 másodpercig álltam a sarat, akkor gyomron megfogott egy felütéssel, padlóra kerültem, és a bíró kiszámolt. Komolyabb bajom nem lett, felvettem a gázsimat, és hazautaztam, fogalmam sem volt róla, hogy tulajdonképpen egy fényes karrier kezdőlépéseihez asszisztáltam – mosolyodik el a kecskeméti születésű és ma is a kiskunsági megyeszékhelyen élő Gyöngyösi, aki évek óta sofőrként dolgozik.
Gyöngyösi amatőr pályafutása során magyar félnehézsúlyú bajnoki döntőig jutott el, ott azonban kikapott az időközben Ausztráliában elhunyt Nagy Andrástól, még korábban megnyerte Egerben a korosztályos Bornemissza-emlékversenyt, ez volt a legszebb sikere az amatőrök táborában. Aztán húszévesen profinak állt.
– Fury akkor még értelemszerűen rutintalan, gyengébb bunyós volt, mint manapság, az eltelt majdnem tizenkét évben dörzsölt, minden hájjal megkent ökölvívó lett belőle, jómagam is a súlycsoport kiemelkedő alakjának tartom – folytatta Gyöngyösi. – Persze túl sok tapasztalatot nem szerezhettem a tudásáról, mert bő két perc alatt lerendezett. De az az igazság, nem is úgy mentünk ki Nottinghambe, hogy majd megváltom a világot, felhozó ellenfélnek voltam kiszemelve. Jó kis keresetnek számított, és közben világot is láttunk. Eleinte próbáltam testen megütni, de olyan hosszú volt a karja, hogy a közelébe sem tudtam férkőzni, igaz, ez Wildernek sem sikerült igazán.
Gyöngyösi a Fury-meccs után hat-hét évig nem is bokszolt, ráunt az egészre, aztán Békéscsabán újrakezdte, de mostanában megint – ahogy ő mondja – inaktív.
– Kacérkodom a gondolattal, hogy újra lemegyek a bokszterembe, csak rengeteg időmet elveszi a munka – panaszolta Gyöngyösi. – Természetesen láttam a Fury–Wilder meccset, hallom, harmadszor is megmérkőznek még az idén, de nem sok esélyt adok az amerikainak. Furynál jelenleg nincs jobb nehézsúlyú, ha összejön az Anthony Joshua elleni címegyesítő mérkőzés, azon utóbbinak még annyi sanszot sem adok, mint Wildernek. Fury nemcsak hogy nagyon ügyes, hanem egyfelől egy óriás, másfelől egyedi a stílusa, amivel nem tudnak mit kezdeni az ellenfelek. Klicsko sem tudott, Wilder sem, és ezek után nem kell szégyellnem, hogy nekem sem sikerült.
(mno.hu / sport / Ch. Gáll András)
