György Réka olimpiai A-szintes 200 háton

Az úszók olimpiai színt teljesítésének zárónapja július 3. Ezért rendezik június 29. és július 2. között a Tüske-uszodában a Budapest Opent, amin még meg lehet váltani úszóinknak a riói repülőjegyet. A nyitónapon ez György Rékának sikerült, akinek a 200 háton a második kvótáját sikerült megszereznie (2:09.64).

Eddig Hosszú Katinka mellett a londoni Eb-n 2:10.64-et úszó Burján Katáé volt a második legjobb idő ezen a távon, most őt előzte meg a 400m vegyesen már korábban szintet úszó György Réka. Igaz ott az ő ideje csak a harmadik volt.

Szintén ígéretes eredmények születtek férfi 100 gyorson, ahol többen is pályáznak a 4x100m gyorsváltóban való részvételre. Most Pulai Vince, Gyárfás Bence és Reményi Ármin is elérte a váltóinduláshoz szükséges B-szintet, ezek után Hargitay András szövetségi kapitány döntésén múlik, ki kerülhet be a riói csapatba.

Lobanovszkij Maxim nyolc századmásodperc híján (22.34) teljesítette 50 gyorson az A-szintet. ezen a távon még a hétvégéig megpróbálhatja az A-szint teljesítését.

Száz mellen egészen ígéretes tempóra gyorsult fel Horváth Dávid, így remény van arra, hogy fő számában, kétszázon megszerzi a másik indulási lehetőséget Gyurta Dániel mögött.

Az 1. nap bajnokai az olimpiai távokon:

Férfiak

200m gyors: Kis Gergő (Dunaharaszti) 1:49.02
400m vegyes: Grátz Benjámin (Százhalombatta) 4:16.00

Nők

200m mell: Halmai Petra (Hullám ’91) 2:28.98
400m vegyes: Paróczi Eszter (Kőbánya) 5:11.87

(MOB, MUSZ fotó:  Kovács Anikó)

Forrás: www.mob.hu – RSS