Győri kajak-kenusok és szegedi görkorcsolyázók a hónap műhelye-díjazottak


Éremgazdag júliusi teljesítményének köszönhetően a Graboplast Győri Vízisport Egyesület nyerte meg a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat s az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és a százezer forintos jutalom a szeged Tornádó Team görkorcsolyázóié lett.

Rutinos győztesnek számít a Graboplast Győri Vízisport Egyesület, akkor is, ha a kajak-kenu versenyekről van szó, és akkor is, ha a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjról. Hogy csak a legutóbbi évet nézzük, éppen a vizek városának szakosztálya nyerte el az elismerés éves kiadását.

Júliusi teljesítményük után az újabb év végi díjra is nagy eséllyel pályázhatnak a kajakosok és kenusok, mindenesetre most besöpörték a „A hónap műhelye” havi elismerését. A siker a nyári közepén a korosztályos világ- és Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményüknek köszönhető.

Ahogyan az indoklásban megjelent, öt arany-, két ezüst- és két bronzéremmel vette ki a részét a győri szakosztály minden idők legsikeresebb szerepléséből a minszki ifjúsági és U23-as vb-n. A teljes viadal legeredményesebb versenyzője Homonnai Luca lett, aki K–1 200 és 500 méteren, valamint a K–4 500 m-en is aranyérmet szerzett az ifjúságiak között. A kenus Lakatos Zsanett C–1 500, míg a szintén kenus Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kettős az U23-asok ötszáz méteres versenyében ért elsőként a célba. A duó kétszázon ezüstérmet szerzett.

Erdőssy Csaba a K–4 1000 m-en második ifjúsági fiú hajóban kapott helyet, Takács Mihály Áron és Hajnal Jenő Kristóf az ifjúságiak C–4 500 m-en bronzérmes egységében szerepelt. Ráadásul a Krasznai Péter, Takács kettős szintén harmadik lett C–2 1000 m-en az ifjúságiak között. A két korosztálynak Eb-t is rendeztek júliusban, amelyen Gamsjäger Lisa-Maria két számban is bronzérmet szerzett (párosban és négyesben) az ifjúságiak között, míg Gacsal Ákos ugyancsak négyesben lett bronzérmes. A hónapot a maratoni Eb nyitotta Pontevedrében, ott Obert Ákos párosban nyert aranyat az ifjúságiaknál.

A kiemelkedő produkció okán a győri kajakosok és kenusok meglepetése nem számít meglepetésnek, ám különösen erős hónapot zárt a többi jeles utánpótlásműhely. A Kőbánya SC úszói, a Szombathelyi Dobó SE atlétái, a BVSC-Zugló asztaliteniszezői és a Tornádó Team görkorcsolyázói egyaránt győzelmi esélyeket biztosító eredményeket értek el júliusban. A kuratórium alapos megfontolás után a győri kajakosok mellett tette le a voksát. A közönségdíj – az elismerés történetében nem először – a szegedi görkorcsolyázóké lett.

Az év hetedik kiírására ezúttal is számos jelölést adtak le sportszervezetek, szakemberek és sportkedvelők. A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselői alkotta kuratórium a teljesítmények alapján döntötte el, melyik öt műhely kerüljön a szavazólapra. A helyezésekről a közönség és a kuratórium közösen döntött.

A részletes eredményeket ITT találja meg.
A sorozat folytatódik, az egyéni sportágak augusztusi teljesítménye alapján ezen a felületen jelölhetnek.

(utanpotlassport.hu, fotó: MOB)

Forrás: www.mob.hu – RSS