Gyors és türelmes játék kell a törökök ellen

Markó Edina, a női A-válogatott szövetségi kapitánya agresszív, keményen védekező török válogatottra számít a szerdai, törökök elleni Eb-selejtezőn, a Groupama Arénában.

A magyar válogatott első hazai Eb-selejtezőjére készül, szerdán 16.00 órától a Groupama Arénában a török együttes lép pályára. A mieink a három pont begyűjtését tűzte ki célul, már csak azért is, mert a csoportban mindegyik riválisunk erősebb a törököknél.

– Szeretném, ha nem kellene alkalmazkodnunk a törökökhöz, hanem dominálni tudnánk. Agresszív, keményen védekező ellenfélre számítunk. A hírek szerint a törökök saját magukat és a társaikat sem kímélik, még az edzéseken sem, biztos, hogy bennünket sem fognak. Fontos lesz, hogy gyorsan, de türelmesen játsszunk, és ne a párharcokról szóljon ez a mérkőzés – fogalmazott Markó Edina a csapat keddi edzésén, az MLSZ TV-nek nyilatkozva.

A két válogatott egymás elleni múltja nagy magyar fölényt mutat. Törökország ellen eddig hat alkalommal játszottak legjobbjaink, mind a hatszor Eb-selejtező alkalmával, teljes sikerrel. Először 1995-ben, Kecskeméten találkozott először a két ország válogatottja, 6–0-s magyar győzelem született, Kern Edit ötször talált a török hálóba. A visszavágón, 1996-ban, Isztambulban 2–1-re győzött csapatunk. Az 1999-2000-es párosítás: fölényes 8–2 Izmirben és 6–0 Kecskeméten. A mérleg tehát: 6 mérkőzés, 6 győzelem, 30–5-ös gólkülönbség.

2001–2002-ben Isztambulban és Budapesten is 4–1-re győztek legjobbjaink, a góllövésből Nagy Anett (4), Pádár Anita (2), Fuff Szilvia és Milassin Erzsébet vette ki a részét. Az elmúlt tizenhárom esztendőben nem mérte össze erejét a két ország válogatottja.

A találkozó szerdán 16.00 órakor kezdődik a Groupama Arénában, a mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatóak a meccsjegy.mlsz.hu-n, vagy a találkozó előtt a mérkőzés helyszínén. A belépők ára 500 forint.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS