Gyorstalpaló a finálé előtt – Minden, amit a Eb döntőről tudni kell

Amit tudni érdemes a torna utolsó találkozója előtt. Összegyűjtöttünk néhány fontosabb adatot címszavakban.

MTI/Czagány Balázs

– A magyar válogatott huszonegy év után szerezhet ismét aranyérmet az Eb-n. Utoljára 1999-ben sikerült ez Firenzében. Érdekesség, hogy az akkori csapatban játékosként ott volt Märcz Tamás is, aki most a szövetségi kapitányunk.

– A magyar válogatottaknak – ide számítva a nőit is – négy év után ez lehet a legsikeresebb kontinenstornája. 2016-ban Belgrádban a férfi válogatottunk bronzérmes lett, még a női arany. Most fordítva lehet ugyanez az éremkollekciónk meg.

– utoljára a spanyolokkal a csoportmeccsek során találkoztunk, akkor 11-11-es döntetlen született.

– A mérkőzés 19 órától kezdődik, az M4Sport közvetíti.

– 2014-ben jutottunk utoljára a kontinenstorna döntőjébe, akkor a szerbek 12-7-re győztek a Margitszigeten.

-ezt lehet a tizenkettedik Eb aranyunk, a spanyoloknak pedig az első.

– már biztos, hogy ott leszünk a tokiói olimpián, hiszen az Eb-ről csak egy kvóta szerezhető, mivel a spanyolokkal játszunk, akik már korábban kivívták az ötkarikás részvételt, így ránk “hullott” a kvóta.

– érdekesség, hogy a délszláv válogatottak (Szerbia, Horvátország, Montenegró) az elmúlt két világeseményen: a 2019-es vb-n és a mostani Eb-n sem jutottak fináléba.

A vízilabda Európa-bajnokság vasárnapi programja:

Január 26., vasárnap:
férfiak:
14.30 Oroszország-Görögország (7. helyért)
16.00 Olaszország-Szerbia (5. helyért)
17.30 Montenegró-Horvátország (bronzmérkőzés)
19.00 Magyarország-Spanyolország (döntő)

Élő stream-en illetve eredménykövetés itt lehetséges…

– Eb adatbankunk itt érhető el…

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS